A nagyböjt az odafigyelés ideje
Az Angyali üdvözlet visszavisz minket a nagyböjt forrásához: a megtestesülés bejelentéséhez és Mária igenjéhez. Mennyből érkező kinyilatkozatás ez arról, hogy Isten Fia meg fog születni a földön. Ezzel kezdődik a misztérium, mely a nagyböjti időben ér majd véget.
A történet tele van emberekkel: Mária, József, Erzsébet és a két magzat anyjuk méhében – mind így kezdtük. Isten Fia nem jött a földre emberi eredet nélkül. Neki is volt édesanyja, mint mindegyikünknek. Életünk indulására emlékezünk.
Most talán inkább emberekről szólhatna a nagyböjt, mint szertartásokról. Szánjunk időt a családi élet örömeire, és a hangsúlyt inkább arra fektessük, hogy mi mit tudunk nyújtani családunknak és közösségünknek, mint arra, hogy mit kaphatunk tőlük. A nagyböjt alkalom arra is, hogy megosszuk javainkat a szűkölködőkkel, hogy odafigyeljünk a tágabb világ szükségeire. Ajánljuk fel ingyen időnket és képességeinket mások javára. A nagyböjt lehet az odafigyelés ideje: figyeljünk Isten szavára és egymásra.
Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, April 2023
Bővebben
Szent Patrik küldetése
Írország leghíresebb szentjével kapcsolatban számos legenda, történet és hagyomány született az évszázadok során. Ezért szükséges, hogy elválasszuk az embert a mítosztól, visszatérve Szent Patrik saját írásaihoz, köztük a Vallomásként ismertté vált beszámolójához.
Ebből az egyszerű, írásos beszámolóból kitűnik Patrik Istenbe vetett bizalma és iránta érzett hálája, aki egy ilyen gyenge eszközzel oly sok mindent el tudott érni. Ez nem homályosítja el azt a különleges fényt, amit a Vallomás vet Krisztus e szerény misszionáriusára, aki elvitte az ír népnek a szeretet evangéliumát. Egy nagy misszionárius visszatekint életére, és meglátja Isten csodálatos tervének labirintusszerű mintáját.
Ahogy visszatekint életútjára, melyről elismeri, hogy tele volt hibákkal és tévedésekkel, és számba veszi a látszólag véletlenszerű, megmagyarázhatatlan eseményeket, felismeri Isten rejtett munkálkodását, mellyel végrehajtotta az írek megváltására vonatkozó tervét. Patrik írországi tevékenységét nem kísérték látványos csodák, de személye megérintette a fiatalok szívét, akik özönlöttek hozzá, és papsággal vagy vallásos élettel elkötelezték magukat Krisztus követése mellett.
Egy szentet nem annyira élete dátumaiból és helyszíneiből ismerhetünk meg alaposabban, hanem szentségének, az őt lelkesítő értékeknek és lelki vívódásainak leírásaiból. Ezekről tájékoztat a Vallomás. Patrik tisztázza küldetését, és hangsúlyozza, hogy Isten milyen szerepet játszott benne. A korábban gyakran félreértett Patrik remélte, hogy olvasói végre meglátják, hogyan tekint ő hosszú, fáradságos, de végül sikeres küldetésére. Története Isten kegyelméről szól, amely ámulatot és hálaadást vált ki.
Forrás: Maurice Hogan SSC, in the Preface to Aidan J. Larkin, The Spiritual Journey of Saint Patrick
Bővebben
Szeresd meg a pusztát
“Ereszd el, vagy magával fog húzni” – tartja egy Zen mondás. Senki sem akarja, hogy ide-oda vonszolják. A nagyböjt arra hív, hogy szeressük meg a pusztában töltött időt. Ahogy tartózkodunk bizonyos dolgoktól, melyek nem táplálják életünket, teret adunk Istennek, hogy újra életet és szeretetet leheljen a szívünkbe. Azzal a bizalommal tesszük ezt, hogy Isten, aki szeret minket, azt akarja, hogy az életet válasszuk, és gördítsük el az utunkba kerülő akadályokat. Ez “örömhír”, igazi metanoia (a szív megfordulása). Isten országa épül bennünk és körülöttünk, még nem teljes ugyan, de minden egyes kirándulás a pusztába segíti a kiteljesedését bennünk. Legyen ez a nagyböjt kegyelmi időszak mindnyájunk számára.
Forrás: Tríona Doherty and Jane Mellett, The Deep End: A Journey with the Sunday Gospels in the Year of Mark
Bővebben
Állj le, csendesedj el, és lélegezz mélyen
Nem véletlen, hogy Jézus negyven napot tölt a pusztában, ez egy nagyon sajátos időtartam a Bibliában. Eszünkbe juthat az izraeliták negyven éves vándorlása, mielőtt az Ígéret földjére érkeztek; a vízözön, ami negyven napig tartott; Mózes negyven napos böjtje a Sinai-hegy lábánál (5Móz 9,18), Illés böjtje a Hóreb felé vezető útján (1Kir 19,8). Látjuk, jó társaságban vagyunk, ha kimegyünk a pusztába, mely Isten kinyilatkoztatásának helye. Jót tesz, ha a nagyböjt alatt kivonulunk megszokott napi ritmusunkból, megállunk, megnyugszunk, és levegőt veszünk. Nem kell félnünk ettől, mert az evangélium tanúsítja, hogy a pusztába a Szentlélek vezet, és nem vagyunk egyedül.
Forrás: Tríona Doherty and Jane Mellett, The Deep End: A Journey with the Sunday Gospels in the Year of Mark
Bővebben
Bízz Istenben
Habakuk könyvében találunk egy szakaszt, mely egy olyan ember hozzáállását írja le, akinek a világa darabokra hullt – aki elveszített mindent! Életük alapja megrendült, ahogy ez ma is naponta megtörténik számtalan emberrel, különösen a háborús övezetekben, de az élet más területein is. A szerző, aki ilyen hatalmas csapással szembesül, mindezek ellenére így szól: “Én azonban örvendezem az Úrban, és vigadozom szabadító Istenemben. Az Isten, az Úr az én erősségem” (Habakuk 3:18-19). Ez csak egyike az Istenbe vetett bizalomból eredő rendkívüli megnyilvánulásoknak, melyek szerte az egész Bibliában megtalálhatók. Ilyen hitet kellene, hogy jelentsen, amikor valaki azt mondja: ‘Hiszek Istenben’. Hasonló helyzetben sokan képtelenek vagyunk a bizalomra, mert esélyeink nem adnak alapot a bizakodásra. Inkább ráhagyatkozunk közösségünk imádságára, mintha csak potyautasok lennénk imájuk hajóján. Tapasztalatból is tudjuk pedig, hogy a mélyen bízó hitű embereket az a meggyőződés hajtja, hogy a nehéz időkben még inkább lehet Istenre támaszkodni, hisz a Biblia biztosít róla, hogy Isten a megtört szívűek oldalán áll.
Forrás: Jim Maher SJ, Reimagining Religion: A Jesuit Vision
Bővebben
Lépj közelebb Istenhez
Az életutunkról való elmélkedés segít, hogy értékelni tudjuk ajándékainkat, átgondoljuk küzdelmeinket, és így növekedjék nyitottságunk az Úr és az Ő útja iránt. A pusztában töltött idő alatt átalakult a választott nép kapcsolata Istennel, Mózessel és egymással. Ezek a változások néha pozitívak voltak, máskor azonban épp ellenkezőleg. A parancsolatok egy szerető Istent mutattak meg nekik, aki igaz kapcsolatra hívta őket önmagával és egymással. Jelezték a parancsolatok, hogy Isten közel van hozzájuk, aggódik értük és elkötelezett irántuk. Az Istenről alkotott képpel együtt átalakult az Istennel való kapcsolatuk is. A szövetség olyan néppé tette őket, amely különleges módon kötődik az Úrhoz. Kapcsolataikat a szeretet törvényének kellett irányítania. Bár időnként valóban ezt követték, máskor a saját útjukat járták, sőt hamis isteneket alkottak, és azokat imádták. Néha elsőbbséget kaptak önző érdekeik, és tágabb látásmódjuk eltűnt. Hasonlóképpen, mi is Isten képmására vagyunk teremtve, és lehetőségünk van a növekedésre. Az Újszövetség népeként különleges méltóságot kaptunk, és meghívást az Istennel való szorosabb kapcsolatra. Az Istenről és önmagunkról alkotott képünk meg tud változni. Az önismeret növelheti szabadságunkat, és a szeretet parancsa szerinti életünkkel válaszolhatunk az Úrnak. Ugyanakkor járhatjuk saját utunkat is, találhatunk és imádhatunk hamis isteneket. Döntéseink hatással vannak az Úrral és egymással való kapcsolatunkra. Azáltal, hogy elgondolkodunk tapasztalatainkon és tanulunk belőlük, megnyílik az út a változás előtt, és elindulhatunk az Úr igazságához hűségesebb élet útján.
Forrás: See God Act: The Ministry of Spiritual Direction by Michael Drennan SJ
Bővebben
Van, ami nem sokat változott
Biztos vagyok benne, hogy Noé ma nem tudná befejezni a bárkáját. Az özönvíz már rég elvonult volna, mielőtt nekilátott volna az építkezésnek. A legegyszerűbb feladatokat is rengeteg előírás szabályozza. Hegyekben állnak a kitölteni való nyomtatványok, űrlapok, a beszerzendő engedélyek, és rengeteg a szabvány, amelyekhez igazodni kell.
Noénak ki kellene töltenie egy környezeti hatástanulmányt, bejelentenie az építési hatóságnál, hogy ideiglenes építményt hoz létre, át kellene esnie egy egészségügyi és biztonsági ellenőrzésen, beszámolnia az adóhivatalnak, hogy honnan szerezte a pénzt, hátha pénzmosásról van szó, és biztosítania kellene, hogy az összes állatvédő szervezet elégedett legyen az állatoknak nyújtandó szállással.
A világ nagyon bonyolult hellyé vált. Néhányan talán egy idilli, egyszerű életről álmodoznak, ahol mindent könnyedén és bajtársi alapon el lehet végezni, de ez az álom egyre távolabb kerül a valóságtól. Mintha a világot úgy alakították volna, hogy a status quo fenntartása érdekében gyökerében elfojtsa a kezdeményezéseket. Ha jobban belegondolunk, ez nem újdonság. Biztos vagyok benne, hogy Noénak is voltak hasonló problémái az ő idejében. Lám, Jézus is kezdeményező volt, és a status quo-t védelmezők feszítették keresztre.
Forrás: Dipping into Life: 40 Reflections for a Fragile Earth by Alan Hilliard
Bővebben
A Szeretet forrása
Februárnak számos tematikája van, kezdve Szent Brigittával egészen a hónap végéig, ami a szökőév lehetőségét tartogatja. Középen pedig Szent Bálint ünnepe áll. A korai egyházban sok Bálint/Valentin volt. Az első Valentin, aki talán az eredeti Szent Valentin lehetett, Kr. u. 270 körül halt meg. Ő arról volt nevezetes, hogy lelkesedett a korai keresztények házasságáért, amit akkor tiltott a törvény.
Amikor a szerelmet ünnepeljük, elgondolkozhatunk, mi is az ünneplésünk tárgya. Az érzelmi fellángolás múló, tünékeny pillanata? Vagy a veszteség fájdalma? Vagy olyasmit jelölünk ezzel a szóval, ami örök, örömteli és szavakkal kifejezhetetlen?
Induljunk ki onnan, hogy megnevezzük a szeretet/szerelem forrását. Talán úgy gondoljuk, hogy belőlünk ered. Vagy feltehetjük a kérdést: vajon máshol van a forrása? Mert ha máshonnan jön, nem belőlünk, akkor nem tőlünk függ. A máshonnan érkező szeretet erőm és támaszom lehet, amikor szeretek és szeretve vagyok. Segíthet helyrehozni azt, ami elromlik. Keresztény hitünk a názáreti Jézust adja elénk, aki megtanít, hogyan szőjük bele szeretettörténetünkbe a megbocsátást, az áldozatvállalást, a támogatást, törődést, emlékezést és gyógyulást.
„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent“ (1Jn 4,7). Ha hisszük ezt, akkor tudjuk azt is, hogy a szeretet/szerelem nem tőlünk függ, hanem mindenek forrásától.
Forrás: The Sacred Heart Messenger, Alan Hilliard, February 2021
Bővebben
„Üldögélés Istennel”
Egyesek azért nem imádkoznak, mert úgy érzik, méltatlanok rá. Úgy gondolják, nem való nekik. Csak említsd meg a szemlélődést, s egy mérföldre futnak tőled. Azt
hiszik, ez csak a szerzetesek vagy különlegesen képzett emberek dolga. Pedig az imádság és a szemlélődés nem más, mint “üldögélés Istennel”.
A világ, amelyben élünk, tele van zűrzavarral. Annyi minden összetörik vagy szétszakad, fontos gondolatok, fogalmak darabokra hullanak. Az ima, és különösen a szemlélődés által be tudsz lépni Isten szívébe, és megtudod, hogy ez a világ egyként lüktet, és harmónia van benne. Több vagyunk, mint széttört cserepek, különálló részecskék. Ahhoz, hogy eljuss a békességhez, az egészet kell látnod, képet kell kapnod az egészről, érzékelned kell, hogy az egész egész, és ehhez segít hozzá az ima és a kontempláció.
Azt tapasztaltam, hogy ha imával kezdem a napot, sokkal céltudatosabban indulok útnak, és nem csak kapkodva igyekszem összeszedni és rendszertelenül egymáshoz illeszteni életem darabkáit.
Forrás: Alan Hilliard, Dipping into Life: 40 Reflections for a Fragile Earth
Bővebben
Bízz Istenben
Az aggódás sok problémát okoz, s figyelmeztethető jel lehet, hogy Isten most nem az első helyen áll az életünkben. Egy aggódással töltött nap jobban kimerít, mint ha egész nap nehéz munkát végeztél volna. Semmi sem pazarolja úgy az energiát, mint az aggódás. Haszontalan időtöltés, és teljesen hiábavaló. Az egészségedre is ártalmas lehet. Felszökik a vérnyomásod, depressziót okozhat, megemeli a stressz-szintedet, és álmatlan éjszakákkal jár. Lassú gyilkos. Tabletták nem gyógyítják az aggódást. Tanfolyamok, könyvek, CD-k nem segítenek. Az egyetlen megoldás, ha átadod Istennek életed irányítását. Bízz benne. Hagyd rá a holnapot. Ne akarj átmenni a hídon, mielőtt odaérsz. Ne nyisd ki az esernyődet, amikor még nem eredt el az eső. Adj át mindent Istennek: magadat, a gondjaidat, terveidet, az egészségedet, mindent. Teljesen add át neki magad. A jövődet Isten tartja a kezében, és nála biztosabb kezekben nem lehet. Bízz benne. Minden rendben lesz. Persze mondani könnyebb, mint megtenni. Időbe telik, amíg sikerül. De működik.
Terence Harrington OFMCap, részlet a The Sacred Heart Messenger 2023. decemberi számából.
Bővebben