péntek, január 31
Jelenlét
Amire odafigyelek, befolyásolja személyiségem alakulását.
Elgondolkodom azon, hogy miközben sokminden hat rám,
Isten állandóan jelen van szeretetével.
Megállok, és azért imádkozom, hogy hagyjam Istent
most ebben a pillanatban is hatni a fejlődésemre.
Szabadság
Uram, köszönöm neked a szabadság ajándékát.
Segíts, hogy éljek vele becsületesen.
Szabadon hozhatok döntéseket.
Segíts, hogy követésed mellett döntsek,
keresztény módon éljek, másokkal törődve.
Juttasd mindig eszembe azokat, akik kevésbé szerencsések, mint én,
az elnyomottakat, a foglyokat, azokat, akik nem imádhatnak téged nyilvánosan.
Vezess úgy, hogy életem minden eseményében a te szent akaratodat kutassam.
Tudatosítás
Hogy érzem magam? Derűs vagyok, és könnyű a szívem? Vagy nyomaszt valami?
Talán nagyon nyugodt, békés vagyok, és örömöt okoz, hogy itt lehetek.
De ugyanígy, lehet, hogy ideges vagyok, talán aggódom vagy bosszankodom valami miatt.
Elismerem valós lelkiállapotomat. Isten a valós önmagamat szereti.
Isten Igéje
Mk 4,26-3426Ezután így szólt: „Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. 27Azután már akár alszik, akár fölkel, éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. 28Mert a föld magától terem, először hajtást, aztán kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. 29Mikor pedig megérett a termés, azonnal veszi a sarlót, mert elérkezett az aratás.” (Joel 4,13)
30Majd így szólt: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? 31Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; 32de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.”(Dán 4,8k.18)
33Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét úgy, amint meg tudták érteni. 34Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
A földművesek apró magvakat szórnak a talajba, majd otthagyják őket, hogy csendben, saját ütemükben növekedjenek. János 5. fejezetében Jézus arról beszél, hogy ő és az Atya munkálkodik bennünk. Gyakran csak visszatekintve életünkre látjuk meg ennek a csendes munkálkodásnak a gyümölcseit. Adjunk hálát Istennek, és egyre inkább bízzuk rá magunkat szerető gondviselésére.
Isten országáról szóló példabeszédeiben Jézus gyakran használ természetes növekedéssel kapcsolatos képeket. Úgy tűnik, Istenünk szemében nem számít a méret. Gyakran használja fel az apró dolgokat és a „kicsinyeket”, hogy nagy dolgokat vigyen végbe általuk. Hitünk, legyen bármily kicsi, növekedni tud, ha gyakori imádkozással gondozzuk.
Imabeszélgetés
Az egymással való kommunikációhoz nincs mindig szükség szavakra.
El tudom képzelni, hogy csak nyugodtan üldögélek Jézussal?
Csendben ránézek, és ő rám néz.
Hogy érzem magam?
Befejezés
Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.
Ámen
Copyright © 1999-2025 Sacred Space. All rights reserved.
A Megszentelt tér az Irish Jesuits szolgálata..