szombat, november 15
Jelenlét
Megállok egy pillanatra,
és Isten életadó jelenlétére gondolok
minden porcikámban és körülöttem mindenben,
az egész életemben.
Szabadság
Isten segítségét kérem,
hogy ebben az imaidőben elszakadjak elfoglaltságaimtól,
megnyíljak Isten felé,
hogy tudjam jobban megismerni, szeretni, és szolgálni Őt.
Tudatosítás
Életem mely területein érzek reményt, biztatást, növekedést? Visszanézve az elmúlt hónapokra, észrevehetem, milyen tevékenység vagy alkalom hozott bő termést. Ha látok ilyen területet, elhatározom, hogy a jövőben több időt szánok rá, nagyobb figyelmet szentelek neki.
Isten Igéje
Lk 18,1-81Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. 3Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki többször elment hozzá és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!« 4Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: »Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, 5mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.«” 6Az Úr így folytatta: „Halljátok, mit mond az igazságtalan bíró! Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Vannak, akik sokszor kértek valamit Istentől, és nem kapták meg, ezért kételkedni kezdenek abban, hogy Isten meghallgatja őket. Pedig Isten minden imádságot hall, és válaszol is rájuk úgy, ahogyan az a legjobb az imádkozónak. Mivel az imádság elsősorban kapcsolat, minden ima alakítja a szívünket, és közelebb visz Istenhez. Valójában az imádság önmagában hordozza jutalmát, és rendkívüli kiváltságnak számít. Imádkozzunk azért, hogy mélyüljön bizalmunk Istenben.
Imabeszélgetés
A beszélgetés nem azt jelenti, hogy állandóan én beszélek. A másikra is figyelek.
Ha Jézussal beszélgetek, tanuljak meg csendben maradni, figyelni is.
Magam elé képzelem, ahogy gyöngéden rám néz,
szeretettel rám mosolyog.
Őszintén elmondhatok neki mindent, ami bánt, ami gondot okoz.
Nyíltan beszélek neki félelmeimről, kétségeimről.
Megkérem, segítsen, hogy teljesen rábízzam,
átadjam neki magam,
tudva, hogy ő mindig a legjobbat akarja nekem.
Befejezés
Megköszönöm Istennek a szeretet ajándékát.
Örömmel és reménységgel indulok tovább,
szolgálni az Ő népét.
Ámen
Copyright © 1999-2025 Sacred Space. All rights reserved.
A Megszentelt tér az Irish Jesuits szolgálata..