2. nap: Örömhír-képzés
Az evangélium tanítványai
Amint elhaladt a Galileai-tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. (Mt 4,18-20)
Az ignáci Lelkigyakorlatok útján személyes imautunkon járunk, többnyire az evangéliumi jeleneteken, eseményeken elmélkedve. A zarándok végigkíséri Jézust földi szolgálatán, szenvedésén, halálán és feltámadásán, ugyanarra a kérdésre keresve a választ: Mit mond nekem ez a szakasz? Milyen kihívás elé állít?
Imádságos lélekkel járva az evangéliumok útján a Mester tanítványaivá válunk, szorosan a nyomában járunk, megfigyeljük tevékenykedését, megtanuljuk utánozni hozzáállását és értékrendjét saját életünkben. Mialatt követjük, azt is megtanuljuk, hogy ennek ára van, ellenállást szül, de a Mester ott lesz mellettünk, Szentlelke bennünk, és vele felül tudunk emelkedni a sötétségen. Egy-egy evangéliumi jeleneten vagy eseményen elmélkedő ima hathatós segítség ahhoz, hogy életünket Jézus példája szerint éljük.
Elmélkedés
Ahogy a mára javasolt evangéliumi szakaszt olvasom, kérem a kegyelmet, hogy tudjak képzeletben bekapcsolódni a jelenetbe, mintha én is ott lennék.
Hol vagyok én a történetben? Mi érint meg mélyebben a jelenetben? Hogyan kapcsolódik saját életemhez, körülményeimhez?
Ha úgy érzem, szeretnék beszélgetni Jézussal, milyen gondolatokat osztanék meg vele szívesen?
Mai ima
A kegyelemért imádkozom, hogy tudjak mélyen, személyesen bekapcsolódni Jézus földi működésébe, tanuljam meg tőle, hogyan tudnék híven élni ahhoz a személyhez, akinek ő engem megálmodott. Tudjak hűségesen mellette maradni szenvedésében és halálában. Szívem és elmém egyre jobban idomuljon Annak szívéhez és elméjéhez, akit követek.
A kilenced imája
Uram, Szentlelked késztetésére és szolgád, Ignác életének és tanításának ihletésére eljöttem jelenlétedbe, hogy eléd hozzam kérésemet e különleges imaidőben (nevezd meg az imaszándékodat). Mint Ignác, én is szeretnélek egyre mélyebben megismerni, szorosabban követni, és egyre jobban szeretni téged. Az ő szavait idézve, Szentlelked erejében így merek imádkozni: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad mindezt, Neked, Uram, most visszaadom. Minden a Tiéd, rendelkezzél vele egészen akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, ez elég nekem.