3. nap: Álmok és vágyak
Álmok és vágyak
„Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, és amelyet majd az Emberfia ad nektek.” (Jn 6,27)
Mialatt a pamplonai csatában elszenvedett sebesüléséből lábadozott, Ignác napjai egy részét álmodozással töltötte a nagyszerű tettekről, melyeket majd végbevisz, és a gyönyörű hölgyekről, akiknek udvarolni fog, mikor meggyógyul. Ám miután más könyv nem lévén, Krisztus életét és a Szentek életét kapta olvasásra, álmodozása új irányt vett. Arról kezdett képzelődni, hogy ő maga is szentté válhatna, és ugyanolyan nagy tetteket vihetne végbe Istenért, mint azok, akikről olvasott.
Ekkor vette észre az álmodozásai közti különbséget. Amikor földi teljesítményekről, győzelmekről képzelődött, az álmok hamar szertefoszlottak, és csak üresség maradt utánuk. A mennyországról való álmok viszont megőrizték vonzalmukat, lelkesnek, energikusnak érezte magát. Ez volt a különbség az egyszerű álmodozás és az Isten-álmok között. A képzelgések saját felszínes reményeit, vágyait tükrözték. Az Isten-álmok viszont mélyebb, gyakran öntudatlan vágyainak kifejeződései voltak.
Elmélkedés
Én érzem ezt a különbséget? Felismerem saját felszínesebb igényeimet, vágyaimat?
Ahogy elmélyülök az imában, észreveszem mélyebb vágyaim nyomait? Mi az, amire leginkább vágyom?
Ne ijedj meg a „vágy” szótól. Legmélyebb vágyaink Isten velünk kapcsolatos vágyaival találkoznak.
Mai ima
Segíts, Uram, megkülönböztetnem felszínes vágyaimat azoktól, melyek lelkem legmélyéről fakadnak. Add kegyelmedet, hogy figyelmemet és energiáimat a legmélyebben gyökerező vágyakra irányítsam, és fokozatosan tudjak lemondani arról, aminek nincs maradandó értéke. Húzz be lelkem mélyére, arra a tiszta helyre, ahol vágyaim találkozhatnak a te rám vonatkozó vágyaiddal.
A kilenced imája
Uram, Szentlelked késztetésére és szolgád, Ignác életének és tanításának ihletésére eljöttem jelenlétedbe, hogy eléd hozzam kérésemet e különleges imaidőben (nevezd meg az imaszándékodat). Mint Ignác, én is szeretnélek egyre mélyebben megismerni, szorosabban követni, és egyre jobban szeretni téged. Az ő szavait idézve, Szentlelked erejében így merek imádkozni: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad mindezt, Neked, Uram, most visszaadom. Minden a Tiéd, rendelkezzél vele egészen akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, ez elég nekem.