4. nap: Kinek az országa?
Kinek az országa?
„Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24)
Ignác katonaember volt. A Lelkigyakorlatok egyik fontos elmélkedésében a katonai lobogók példáját használja, melyek köré az egymással szemben álló csapatok gyülekeznek. Ez a kép talán ma már kevésbé szól hozzánk, de megértjük belőle, hogy újra és újra döntenünk kell: Isten országa vagy saját érdekeink szolgálatára szenteljük időnket és energiánkat. Mindkettőre nem lehet. Mai nyelven így fogalmazhatnánk meg az ignáci Két zászló meditáció kihívását: „Ebben az adott helyzetben, vagy ezzel a döntésemmel, kinek az uralmát szolgálom – Istenét vagy a magamét?”
Spirituális utunkon meg kell értenünk, hogy az élet nem körülöttünk, a mi vágyaink és követeléseink körül forog, hanem életünket egy sokkal mélyebb gravitációs központ tartja fenn, aki körül az egész világ kering, és akit Istennek nevezünk.
Elmélkedés
Ahogy visszatekintek a mai napra, látom-e, mikor szolgáltam a magam uralmát, a másokét vagy a világét inkább, mint az Istenben való élet valódi központját?
Mikor éreztem ma közel magamat énem igazi középpontjához és Istenhez, és hogyan érintette meg Isten ma az életemet?
Ára lehet annak, ha az igazság zászlója körül gyülekezünk ma, amikor annyi hazugság és megtévesztés vesz körül minket. Volt-e olyan alkalom az életemben, amikor megtapasztaltam, hogy az igazság melletti kiállás sokba kerül?
Mai ima
Szívem és elmém olyan könnyen letér a körülötted és országod körül futó pályáról, Uram! Kérem kegyelmedet, hogy ismerjem fel, amikor ez megtörténik, és térjek vissza hozzád, valódi központomhoz. Ajándékozz nekem bátorságot, hogy kerüljön bármibe, álljak ki szilárdan annak védelmében, ami helyes és igaz.
A kilenced imája
Uram, Szentlelked késztetésére és szolgád, Ignác életének és tanításának ihletésére eljöttem jelenlétedbe, hogy eléd hozzam kérésemet e különleges imaidőben (nevezd meg az imaszándékodat). Mint Ignác, én is szeretnélek egyre mélyebben megismerni, szorosabban követni, és egyre jobban szeretni téged. Az ő szavait idézve, Szentlelked erejében így merek imádkozni: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad mindezt, Neked, Uram, most visszaadom. Minden a Tiéd, rendelkezzél vele egészen akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, ez elég nekem.