Advent 2. hete péntek
Kezdő ima
Csendesedjem el, Istenem, és tudjam, hogy itt vagy velem. Segíts, hogy adjam át magam szelíd jelenlétednek, engedjem el aggódásaimat. Bízom abban, hogy elvezetsz irántam való szereteted egyre mélyebb megértéséhez.
Szentírási szakasz
Mt 5,44
Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért.
Elmélkedés
Könnyű azokat szeretni, akikkel egyetértünk, vagy akik szimpatikusak, de arra kaptunk meghívást, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk üldözőinkért. Emlékszem, egyszer hamisan megvádoltak valamivel egy csomó ember előtt. Annyira sokkolt, amit hallottam, hogy képtelen voltam megszólalni. Hosszú időbe telt, mire túljutottam rajta, és elhagytak gyötrő gondolataim és érzéseim az ellenem elkövetett igazságtalanság miatt. Mintha megkötöztek volna, nem tudtam továbblépni. Most már látom, hogy Isten végig mellettem volt, amíg ezt az élményt feldolgoztam. Kézen fogott, és segített bátran szembenézni a helyzettel.
A mai világban sok, szélsőséges nézetet valló emberről hallunk, akik akár erőszakos tetteket is véghezvisznek. Milyen távol áll ez Jézus vágyától, hogy „mindnyájan egyek legyenek” (János 17:21)! Istennek szüksége van a mi segítségünkre, hogy megváltoztassa az emberek szívét és gondolkozását, s bízni tudjanak abban, hogy Ő jelen van zűrzavaros világunkban, és együttműködik azokkal, akik az ő útján járnak. Bevallom, nekem nehéz imádkozni azokért az emberekért, akik másokat bántanak, és csak akkor tudok imádkozni értük, ha előbb őszintén bevallom Istennek a haragomat és a frusztrációmat. Akkor általában erőt tudok venni magamon, hogy imádkozzam értük. Ez a tudatosítás megtart az alázatban, mert felismerem, hogy még milyen sok tennivalóm van spirituális utamon.
Az elmélkedést kísérő ima
Szoríts magadhoz, Uram, mikor azért küzdök, hogy szeretni tudjam azokat, akik bántottak.
Segíts, hogy tudjam őszintén bevallani érzéseimet, és támaszkodni tudjak a te erődre.
Taníts meg, hogyan lássak a te szemeddel. Gyógyítson meg szereteted.
Záró ima
„Egyet kérnek tőlünk, azt, hogy szeressünk. Ha valami méltóvá tud tenni minket vagy felebarátunkat a szeretetre, az maga a szeretet. Igen, ez az egyik legfontosabb oldala a szeretet erejének. Nincs más módja annak, hogy egy embert méltóvá tegyünk a szeretetre, mint az, hogy szeretjük őt. Amint rájön, hogy szeretik – hacsak nem olyan gyenge, hogy már nem bírja elviselni, hogy szeressék –, azonnal érezni fogja, hogy méltóvá válik a szeretetre. Úgy reagál, hogy személye mélyéből előhúz valami titokzatos, spirituális értéket, egy új identitást, melyet a neki címzett szeretet hívott életre.”
– Thomas Merton