Advent 3. hete csütörtök
Kezdő ima
A légzésemre irányítom figyelmemet. Ahogy ki- és belélegzem, bevonódom szereteted jelenlétébe, mely békességgel tölt el. Beszívom és kieresztem a levegőt, hálásan az életadó leheletért.
Szentírási szakasz
Mt 1,18-24
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert aki őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott:
„Íme, a szűz méhében fogan, fiút szül,
és Emmánuelnek fogják nevezni.”
Ez azt jelenti: „Velünk az Isten.”
József fölkelt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki: magához vette feleségét.
Elmélkedés
Képzeljük el, milyen érzések kavaroghattak József lelkében – megdöbbenés, zavar, még kétség is. Isten terve fenekestül felforgatja az életét, de ő engedelmesen és bizalommal reagál, miután álmában azt az üzenetet kapja, hogy vegye feleségül Máriát. József jó példa arra, hogy döntéseinket, melyeket ésszerűnek és jónak tartunk, de nem mindig a legjobbak számunkra, Isten útmutatására érdemes megváltoztatni. Ilyesmi történt velem sok évvel ezelőtt, amikor új lakást kerestünk, mert a régit már kinőttük. Az ignáci módszerhez nyúltam, amit döntések előtt ajánl. A folyamat egyik lépése, hogy megerősítést kérünk döntésünk helyességéről. Ez váratlan módon történhet meg, elárad lelkünkön a békesség, vagy valami jelt kapunk, ami megszólít. Ha kérjük imánkban, biztosak lehetünk benne, hogy meg fogjuk kapni, csak maradjunk nyitottak rá. Én álmomban kaptam megerősítést, hogy a megfelelő házat választottuk. Isten a nehéz körülmények, a megoldhatatlannak tűnő problémák között sem hagyja, hogy egyedül nézzünk szembe velük. Talán egy halk hang szól hozzánk, amit próbálunk figyelmen kívül hagyni, mert arra int, hogy keressünk más utat. Az általunk biztosnak hitt, már bevált módon akarunk továbblépni, és talán nem hallgatunk Isten vezetésére. Ezzel viszont megakadályozzuk, hogy valami újat hozzon az életünkbe. A gyermeket Emmánuelnek fogják hívni, ami azt jelenti: „Velünk az Isten”. Ez azt jelenti, hogy minden zavaros helyzetben, amivel a mai világ szembesít, imádkozhatunk, és számíthatunk Isten segítségére.
Az elmélkedést kísérő ima
Mikor zavart és bizonytalanságot érzek Uram, csendesítsd el nyugtalan szívemet.
Adj türelmet a várakozáshoz, és nyitottságot, hogy meg tudjam gondolni magam, ha valami más irányt mutatsz nekem.
Segíts, hogy figyeljek oda csendes visszaigazolásodra, a békesség érzésére, amivel jelzed, hogy mindig velem vagy.
Záró ima
Iz 55,2-3
Figyeljetek és hallgassatok rám, akkor majd jó ételt esztek, és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, és akkor élni fog lelketek!