Jelenlét

Szívem örüljön benned, Uram. Add, hogy újuljak meg minden nap.

Szentírási szakasz

Énekek éneke 2,3-6

Akár az erdő fái között az almafa, olyan a szerelmem az ifjak között. Forró vágyam árnyékában ülni, mert gyümölcse édes az ínyemnek. Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem. Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erőre, üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egészen beteg vagyok! A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol.

Elmélkedés

Avilai Szent Teréz, a nagy misztikus szerint az Énekek énekében az Úr megtanítja a lelket imádkozni. „Hányféle úton, hányféle módon, hányféle módszerrel mutatod meg nekünk a szeretetet! … Az Énekek énekében megtanítod a léleknek, mit mondjon neked… A Menyasszony imáját magunkévá tehetjük.”
El tudod képzelni magadat, hogy imádkozod az Énekek énekét, annak minden szerelmes, vágyakozó, érzéki képével, szavaival? Ha Teréznek igaza van, és ezen a nyelven szeretné Isten a lélek beszédét hallani, akkor lehet, hogy radikálisan meg kell változtatnunk a felfogásunkat arról, hogy mit jelent szeretni és Isten által szeretve lenni. Az imádság mint szenvedélyes keresés, mint a szeretett személy távollétében érzett elhagyatottság és a megtalálásában átélt elragadtatás – ez a fajta imádság teljesen kívül esik mindennapi tapasztalatunkon. Még az is lehet, hogy természetellenesnek, tiszteletlennek érezzük. Talán nem meglepő, hogy a katolikus Lekcionáriumban, a vasárnapok és ünnepnapok olvasmányaiban használt több száz ószövetségi szakasz közül egyetlen egy sem szerepel az Énekek énekéből, és a megújított Misekönyvben is csak két szakaszt találunk. Pedig ezt a hatalmas éneket mindig is a Szentírás részeként tartották számon.
Az Énekek éneke a keleti ortodox egyház szertartásaiban is megjelenik. Nagyhéten a vasárnap estétől szerda reggelig tartó szertartásokat „a Vőlegény szolgálatának” nevezik, mert a központi téma: „Imhol jő a vőlegény”. A Passió Krisztusa az a Krisztus, aki a kedvesével való egyesülés felé halad. Ő a második eljövetel Krisztusa is, akinek érkezésére készen kell állnunk és fel kell készülnünk. A szertartások közül kiemelkedik Szent Kasszia gyönyörű, 9. századi himnusza, amely a Jézus lábát megkenő asszonyról szól. Ez egyike keleti egyház nagy himnuszainak. Gyönyörű hanghullámokba rendeződve, árnyaltan és szenvedélyesen zeng a kíséret nélküli ének a félhomályos templomokban.
Nem nehéz elképzelni, hogy az asszony Simon házában az Énekek énekét imádkozta. „Mennyivel édesebb a szerelmed a bornál, és keneteid illata minden balzsamnál!”

Imádság

Uram, most az Énekek énekéből fogok olvasni, és hallgatom szeretettel és vágyakozással teli szavaidat, amelyek közvetlenül hozzám szólnak. Imádkozni fogom őket, nem mint közbenjáró imát, hanem mint az egység imáját.

Ámen

Dicsőség neked, Atya, minden lét forrása,

neked, Jézus, testté lett Ige,

neked, Szentlélek, Vigasztaló,

mint az idő kezdete előtt,

most és a jövőben.

Ámen.