Advent 4. vasárnapja: Elegendő egyszerűen az Úr jelenlétében lenni

Jelenlét

Segíts, Uram, hogy nyitott szívvel tudjak feléd fordulni, félretéve világi gondjaimat. Töltsd be gondolataimat békéddel, szereteteddel.

Szentírási szakasz

Lk 23,26

Miközben elvezették, megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.

Elmélkedés

Cirene ókori görög kolónia volt egy szép fekvésű, termékeny völgyben, a Jebel Akhdar erdős hegyvidéke alatt, a mai Líbia északkeleti részén. A Kr. e. 7. században a görögöket, akik letelepedtek Cireneikában, berberek irányították erre a helyre, akik azt mondták nekik, hogy itt „egy lyuk van az égen”. Ezen a „lyukon” keresztül bőséges éltető eső hullott, amely buja területet hozott létre a Szahara pusztaságában.
Mire Cirenei Simon megszületett, Cirene már római uralom alá került. Két fiának neve, Alexander és Rufus, a görög és római hatásokat tükrözi Cirenében, és azt jelzi, hogy Simon jól érezte magát a szülővárosában élő más kultúrájú emberek között. Könnyen lehet, hogy gazdag, hellenizált zsidó volt – eléggé hívő ahhoz, hogy meg akarja tenni a hosszú jeruzsálemi zarándokutat, de mindazonáltal asszimilált, kozmopolita életet élt szülőhelyén, Cirenében.
Ez a cirenei zsidó most a Golgota felé vezető úton áll, a keresztrefeszítésre vonulók menetét figyelve. Egy római lándzsa lapját helyezik a vállára: a római törvények szerint a katonáknak jogukban állt a nem római állampolgár helyi lakosokat beleegyezésük nélkül bizonyos szolgálatokra kényszeríteni. (Jézus valószínűleg erre utalt, amikor a hegyi beszédben így buzdított. „s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre”.)
Biztosak lehetünk benne, hogy Simon nem örül a megalázó feladatnak. Pedig ebben a pillanatban, anélkül, hogy tudna róla, ő is ott áll „egy lyuk alatt az égen” – akárcsak szülővárosának alapítói hét évszázaddal korábban. A rá hulló vér és izzadság esője átformálja az életét. Az ember azt várná, hogy Simon a lehető leggyorsabban maga mögött hagyja szörnyű élményének emlékét, de két fia, Alexander és Rufus eléggé kiemelkedő szerepet kap a fiatal keresztény gyülekezetben ahhoz, hogy Márk és Pál is megemlítse őket. Ha elkötelezett keresztényekké váltak, akkor ez apjuknak Krisztussal való rövid nagypénteki találkozásából eredhetett.
Simon útjának ezen a pontján azonban még nem sejthető, hogy mi következik. A Jeruzsálemtől a Golgotáig tartó út sötétben kezdődik és sötétben végződik. Csillapíthatatlan a szenvedés, nem enyhíthető a szomorúság. Krisztus szavai a kereszten a kétségbeesés kiáltásának tűnnek. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Imádság

Uram, úgy tűnik, hogy Simon, amikor vállára vette a szörnyű terhet, rájött, hogy néha elég, ha csak a jelenlétedben van: „Megtaláltak engem, akik nem kerestek, és kinyilvánítottam magam azoknak, akik nem kutattak utánam” (Róm 10,20).

Hányszor vettem vállamra keresztedet kényszeredetten! A vállamra tetted, és én csak a terhet láttam. Nem igazán gondolkodtam el azon, hogy ha az asszony, aki megérintette a ruhád szegélyét, azonnal meggyógyult, mennyivel erősebb hatása lehet, ha a keresztedet megosztom veled.

Ámen

Dicsőség neked, Atya, minden lét forrása,

neked, Jézus, testté lett Ige,

neked, Szentlélek, Vigasztaló,

mint az idő kezdete előtt,

most van és lesz a jövőben is.

Ámen.