Jelenlét

Mikor eléd jövök, Uram, tudom, hogy Teremtőm jelenlétében vagyok. Szeretetből teremtettél. Hajam szálait is számontartod. Jelenléted, Uram, a legnagyobb ajándék.

Szentírási szakasz

Jn 3,1-8

Volt a farizeusok közt egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik főembere. Éjszaka elment Jézushoz, és így szólt hozzá: »Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a csodajeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten.« Jézus azt felelte neki: »Bizony, bizony mondom neked: ha valaki felülről nem születik, nem láthatja meg Isten országát.« Nikodémus megkérdezte: »Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy megszülessék?« Jézus azt válaszolta: »Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. Ami a testből született, az test, és ami a Lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges felülről megszületnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.«

Elmélkedés

Nikodémus, a farizeus óvatos ember volt. Félt Jézussal együtt mutatkozni, ezért „éjszaka ment Jézushoz”. Erőteljes ennek a szimbolikája: Nikodémus lelkileg és fizikailag is sötétben van. Krisztus szavai egy lassan égő kanócot gyújtanak meg a szívében, amely a legvalószínűtlenebb időpontban lobban lángra. A keresztrefeszítés után, amikor úgy tűnt, hogy mindennek vége, Nikodémus azzal tett tanúságot, hogy „körülbelül száz font súlyú” mirhát és aloét vitt a sírhoz.
Nem mi döntünk úgy, hogy megszületünk. Saját születésünket nem tudjuk erőltetni. Csak miután megkaptuk az életet, lép színre az akaratunk. A Lélekben való újjászületésünket sem erőltethetjük. Erre az újjászületésre azonban egész életünkben lehetőségünk van. Egy olyan korban, amikor a cselekvés, a tevékenység áll mindenek fölött, meg kell tanulnunk befogadni és elfogadni – és ez a legnehezebb cselekedet lehet.
Természetesen vissza is utasíthatjuk a lelki újjászületést. Visszautasíthatjuk a folyamatos halál és újraéledés fájdalmát, a mindennapi meghalást és feltámadást Krisztussal, a mindennapi elengedést és felvállalást. Koncentrálhatunk testünk és értelmünk fejlesztésére; összpontosíthatunk arra, amit látunk, hallunk és tapintunk. A csecsemőkortól felnőttkorig fejlődhetünk anélkül, hogy valaha is megengednénk magunknak Isten belső jelenlétének megtapasztalását.
Vagy elfogadhatjuk a folyamatos újjászületést. A 14. századi domonkos teológus és misztikus, Eckhart Mester az átalakulást és a lelki újjászületést folyamatos eseményként írja le: „Szeretném, ha tudnád, hogy az örök Ige a lélekben, sőt, magában az énben születik szüntelenül”. Ebben a bámulatos kalandban nem öregszünk. „Tudd meg tehát – mondja Eckhart mester -, hogy a lelkem ugyanolyan fiatal, mint amikor megteremtettek, sőt, sokkal fiatalabb. És mondom neked, szégyellném magam, ha a lelkem holnap nem lenne fiatalabb, mint ma”.

Imádság

Uram, ne hagyd, hogy féljünk a sötétségtől. Tekintsünk rá úgy, mint a kinyilatkoztatás helyére. Add tudnunk, hogy nincs olyan pillanat, amikor ne lennél bennünk. Nem kell félnünk a születéstől vagy újjászületéstől, a változástól, az élettől vagy a haláltól. Lássuk inkább ezeket annak, amik: egy hazafelé vezető transzcendens út izgalmas állomásainak.

Ámen

Dicsőség neked, Atya, minden lét forrása,

neked, Jézus, testté lett Ige,

neked, Szentlélek, Vigasztaló,

mint az idő kezdete előtt,

most van és lesz a jövőben is.

Ámen.