Elcsendesedés

Szánj időt az elcsendesedésre az imaidő kezdetén:

Bárhol olvasod most ezt, ülve vagy állva, kint vagy bent, nézz körül … mit látsz? . . . mit hallasz? . . . milyen a levegő, ahogy belélegzed az orrodon át? . . . mit érez a tested, a bőröd, ahogy érintkezik a ruháddal, a székkel, a földdel? . . . mennyire tudtál fókuszálni, miközben mindezt megfigyelted?

Szentírási szakasz

Jób 38,1-11.40,3-5

És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta:
„Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviselést belátás nélküli beszédével?
Övezd fel derekadat, mint férfihoz illik, én kérdezlek, te meg felelj nekem!
Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem? Jelentsd meg nekem, ha tudsz okosat!
Ki határozta meg méreteit? Hisz tudod! Ki vont azon mérőzsinórt?
Mibe bocsátották alapzatát, és ki tette le a sarkkövét,
miközben együttesen dicsértek engem a hajnali csillagok, és ujjongtak az Isten fiai mindnyájan?
Ki zárta el a tengert kapukkal, mikor kitört, s az anyaméhből előjött,
amikor felhővel ruháztam, ködből pólyát adtam neki,
és körülvettem határaimmal, zárt és kapukat adtam neki,
és mondtam: Idáig jössz és nem mégy tovább! Itt törjék meg hullámaid gőgje!
És felelt Jób az Úrnak
„Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem!
Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!”

Elmélkedés

Van Isten és Jób beszélgetésében valami, amit mélységesen igaznak élünk meg. Annyira jól érzékelteti az emberi önhittséget, azt az elképzelést, hogy mindent tudunk, mindent megtehetünk és kézben tartunk. Isten a viharból szól Jóbhoz. Ma is a viharból szól hozzánk?

Úgy tűnik, Istennek elege lett a „mindent is tudókból”, és két fejezetnyi, kihívást jelentő kérdést tesz föl neki, amiket így foglalhatnánk össze: „Mégis mit képzelsz, ki vagy te?”

Valóban, Isten leírása az óceán határainak isteni kiszabásáról jól alkalmazható ránk és mai világunkra is: „Eddig jöhetsz, tovább nem, itt majd megtörnek büszke hullámaid!”

Nagyon megható Jób válasza. Mélyen megalázva, felismeri kicsinységét, és kész a jövőben kevesebbet szólni és többet hallgatni.

Ebben a lelkigyakorlatban útnak indulunk az átalakulás felé, de utunkat a hegy lábánál, nem a csúcsán kell kezdenünk. A Lelkigyakorlatok elején Inigo biztat, hogy elmélkedjünk a jelenlegi helyzetünkről, állapotunkról. Szembesüljünk azzal a forradalmi igazsággal, hogy nem az a teremtett világ célja, hogy minket és egónkat szolgáljon. Nem uralkodunk felette. Az egész teremtés, beleértve a szívünket és elménket is, csak akkor találja meg célját és tud kiteljesedni, ha megfelelő kapcsolatban áll a középpontjával, Istennel. Csak akkor tudunk „jóvá visszanövekedni”, ha ebben a mély középpontban gyökerezünk.

Szánj időt arra, hogy elgondolkozz ezen. Érdemes újra meg újra visszatérned ehhez a kérdéshez: „az adott szituációban megpróbálom az eseményeket az egóm szerint alakítani, vagy lényem középpontjára figyelek?”

Ne csüggedj el. Az idő nagy részében mind énközpontúak vagyunk, de ha ezt a gondolkodási és viselkedési módunkat felismerjük, az annak a jele, hogy szeretnénk változtatni rajta. Ha már egyszer felismertük, kérhetjük a kegyelmet, hogy tudjunk jobban odafigyelni lelkünk irányultságára (Istenre vagy önmagunkra) az adott szituációban, és hogy legyen elég bátorság és alázat bennünk, hogy elkezdjük az átalakulás folyamatát.

Beszélgess Istennel

Visszatekintve emlékszel-e olyan esetekre vagy beszélgetésekre az elmúlt napokban, amikor megpróbáltad, talán öntudatlanul, „a magad malmára hajtani a vizet”? Most hogyan érzel ezekkel kapcsolatban? Az ilyen esetek gyakran nyugtalanságot hagynak maguk után bennünk. Ha te is ezt tapasztalod, meg tudod fogalmazni imádságban az érzéseidet?

Másfelől, emlékezhetsz olyan alkalmakra, amikor úgy tűnik, éned mélye, Isten-központja befolyásolt. Ezekre visszagondolva mit érzel? A hasonló esetek gyakran belső békességgel járnak, még akkor is, ha a körülmények nem könnyűek.

Jegyezz fel a naplódba mindent, ami fontosnak tűnik az elmúlt időszakból. Különösen azokról a pillanatokról számolj be, amikor megérezted Isten jelenlétét. Írd le, hogyan reagáltál erre a kegyelemre.

Ahogy, akárcsak Jób, kezdünk rájönni, milyen keveset tudunk, és még kevesebbet értünk, oda tudunk-e járulni alázatosan Isten elé, és kérni kegyelmét az előttünk álló útra, hogy kevésbé bízzunk saját erőnkben, és nyíljunk meg jobban a Szentlélek vezetésére?