7. imaszakasz: Új nap virrad

Elcsendesedés

Szánj egy kis időt az elcsendesedésre, mielőtt elkezdenéd az imádságot.

Figyelj a légzésedre, de ne változtass a ritmusán. Vedd észre, ahogy beszívod a levegőt … majd kiengeded … figyeld meg a ritmusát … a mélységét … a minőségét.. . . a hőmérsékletét … . . a levegő be és kiáramlásának érzését a szádban vagy az orrodban … most vegyél három mély levegőt. . .

Szentírási szakasz

Jn 21,4-12

Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték.
Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret.
Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.”
Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az.

Elmélkedés

Az elmúlt napok történései megrendítették a tanítványokat. Barátjukat, akiről azt hitték, megmenti a világot, brutálisan kivégezték, és róluk mindenki tudja, hogy hozzá tartoztak. Zaklatottságukban visszatértek oda, ahol minden elkezdődött, vissza a halászathoz, de nem fogtak semmit. Még a tó is szívük szörnyű ürességét tükrözi.

Ám nagypéntek sötétsége és a sír üressége rövidesen új hajnalhasadásnak, váratlan teljességnek adja át a helyét. Egy idegent látnak a parton.

Jézus feltámadás utáni majdnem minden megjelenésének közös vonása, hogy akiknek megjelenik, nem ismerik fel. Ebben a halászcsónakban, a bánatterhes hajnalon, egy valaki ismeri fel: a tanítvány, „akit Jézus szeretett”. Ez azt sugallja, hogy a feltámadt jelenlétet a szeretet szemével fogjuk felismerni, és amikor felnyitjuk ezt a belső szemünket, a feltámadás jeleit fogjuk felfedezni mindenütt magunk körül.

Inigo a Lelkigyakorlatok negyedik hetén/szakaszában vezet be minket a feltámadás csodájába. Meghív, hogy legyünk jelen imádságban a feltámadt Krisztus megjelenéseinél, és elmélkedjünk azon, mit jelent nekünk a feltámadás a mindennapi életünkben. Gyakorlatias társunk, mint mindig, fontosnak tartja, hogy ne csak egy történelmi eseménynek lássuk a feltámadást, amelyben hiszünk, hanem folyamatos, dinamikus valóságnak, mely lehetővé teszi, hogy kiteljesedjék az életünk, és a múlt traumájából jobb önmagunkká növekedjünk.

Nagyböjti utunk egy korábbi pontján, életünk „csónakja” már vízre szállt, mikor Jézus belépett oda, és felszólított, hogy evezzünk a mélyebb vizekre. Most, közös utunk vége felé újra kapunk tőle egy váratlan meghívást: vessük ki hálóinkat a csónak másik oldalán. Emberi logika szerint ennek nem sok értelme van. Ha a csónak egyik oldalán nincsenek halak, miért volnának a másik oldalon – ráadásul ekkora mennyiségben? De a tanítványok megfogadják tanácsát.

Ahogy mai imánkban elmélkedünk, ez a felszólítás talán arra hív meg minket, hogy egy radikálisan új oldalról tekintsünk az életünkre. Talán amit utunkat elálló akadálynak hiszünk, valójában nem más, mint ugródeszka. Lehet, hogy az a személy, aki annyi gondot okoz nekünk, a homokszem kagylónkban, melyben ott a lehetőség, hogy igazgyönggyé váljék. Lehet, azt várják tőlünk, hogy a megszokott kereteken kívül imádkozzunk?

Mai olvasmányunk ugyanakkor azt az ígéretet tartalmazza, hogy a kuszaság, zavarodottság és reménytelenség rövidesen véget ér. A sírban megtörtént az átváltozás, új energia szabadult fel, mely képes átalakítani a világot. Az ígéret arról is szól, hogy az átalakulás megtörténhet saját sötétségünk, csalódásunk tapasztalatában, összetört álmainkban, de ehhez meg kell változtatnunk látásmódunkat, és ki kell vetnünk hálóinkat a csónak túlsó oldalán. Isten most azt kéri tőlünk, hogy fordítsuk meg szívünket is, hozzunk létre egy másfajta holnapot, és legyünk jobbá annak hatására, amit az élet tanított nekünk.

Most viszont egy idegen, akit már ismerünk, de nem ismerünk fel, épp reggelit készít nekünk a parton. Készen állunk rá, hogy csatlakozzunk hozzá?

Beszélgess Istennel

Környezetünk tele van a feltámadás jeleivel – egy idegen mosolyában, a betegeket, magányosokat gondozók hűségében, az élelmiszerbankokban és a közösségek önkénteseiben, a pedagógusok türelmében, egy játszó gyermek átszellemültségében, öregedő barátunk bölcsességében, a természet újjászületésében és a változó évszakokban, melyekkel sebzett földünk fáradhatatlanul, feltételek nélkül megajándékoz – mindezekben, és még annyi másban a feltámadás erejével, s a feltámadt Krisztus lelkével találkozhatunk. A héten mikor, milyen alkalommal találkoztál a parton várakozó idegennel?

Neked most mit jelent az a kérés, hogy „vesd ki a hálót a bárka túloldalán”? Van valami az életedben, valamilyen helyzet, dolog vagy kapcsolat, amit érzésed szerint Isten kérésére más szemszögből kellene nézned? Próbáld az imádság tükrében megvizsgálni, milyen lenne szíved más oldaláról rátekinteni.

A nagypéntektől húsvét hajnalig tartó időszak üresnek tűnhet, pedig épp ebben az ürességben történik meg az átváltozás csodája, új energia szabadul fel, olyan, mint mikor a pillangó kitör a bábjából. Próbáld a Szentlélek fényébe hozni életed üresnek érzett területeit. Ezek a helyek lehetnek a te nagyszombatod, ahol az átalakulás elkezdődik.

Jegyezz fel minden olyan alkalmat a héten, amikor megérzed a feltámadás erejét. Az imádság tükrébe nézve próbáld szavakkal vagy képpel kifejezni, mit látsz. Jegyezz fel mindent, ami meglep, vagy ami elvárásaidtól eltérően alakul.

Ezen a héten kérhetjük a kegyelmet, hogy helyzetünket, körülményeinket a szeretet szemével lássuk, ismerjük fel a feltámadás hajnalát életünkben és a világban, legyen bátorságunk átmenni a bárka túlsó oldalára, és legyünk nyitottak Isten váratlan meglepetéseire.

Befejezés

Mire kér a Szeretet?
Eljutottunk közös utazásunk végére, és talán számos kérdés merült fel bennünk. A nagy kérdés, mely átsző minden mást, visszhangozza a nagy parancsot, és végigzeng az emberiség egész történelmén: „Mi a Szeretet?” Inigo is ezt a kérdést helyezi hangsúlyosan Lelkigyakorlatai végére, arra hív, hogy elmélkedjünk rajta, ahogy életünk kibontakozik. Kihívásának a Contemplatio ad Amoren nevet adta, és azt kéri, gondolkozzunk el, hogyan tudnánk az isteni szeretetet tükröző szeretettel szeretni Istent és egymást.

Ignác bölcsességének és az evangéliumi igazságnak sarkalatos tétele, hogy a szeretet nem szavakban, hanem tettekben nyilvánul meg. Korunkban nagymértékben értékét vesztette a „love” szó. Ugyanezt mondhatjuk el magyar „imád” szavunkról. Könnyedén kimondjuk, anélkül, hogy belegondolnánk, amikor romantikus érzelmünket akarjuk kifejezni, de használjuk ételekre és divatos trendekre is. A valódi szeretet ennél sokkal többet vár tőlünk. M. Scott Peck segít megértenünk az isteni szeretetet, mikor kijelenti: „A szeretet nem érzelem. A szeretet elhatározás.” Vagy Samuel Johnson szavaival: „Ha a kedvelés nem áll is a mi hatalmunkban, a kedvesség igen”.

Ez a bölcs gondolat azt tanítja, hogy bárhogyan érzünk is, dönthetünk a szeretet mellett, hogy kedvesen cselekszünk és viselkedünk minden helyzetben. Ez a döntés nem a pillanatnyi érzelmi állapotunk függvénye, és Jézus megmondta, hogy alkalmaznunk kell önmagunkra, szomszédainkra, kollégáinkra, barátainkra, idegenekre, és ami nagyon fontos: ellenségeinkre is.

Nincs kivétel, mert Isten az, akiben minden és mindenki létezik. Istent szeretni az első parancsolat szerint azt jelenti, hogy szeretettel fordulunk nemcsak egymás, de élő bolygónk és a rajta lévő minden élet felé. Nem állíthatjuk, hogy szeretjük Istent, ha szeretetlenül viselkedünk Isten bármelyik teremtményével. Jézus arra hív, hogy különösen is tartsuk szem előtt a szeretet parancsát, amikor a legszegényebbek, a kirekesztettek, az elnyomottak, a hangtalanok, tehetetlenek és kizsákmányoltak felé fordulunk.

Egyértelmű, hogy a Szeretet a válasz minden kérdésre, amit a lelkigyakorlat alatt átgondoltunk. A Szeretet kéri, hogy mélyen lévő Isten-központunkból éljünk, és ne felszínes, magunkra figyelő énközpontunkból. A Szeretet kéri, hogy életünkkel evezzünk a mélyebb vizekre, kövessük Jézust földi szolgálatának eseményeiben, és az ő példája és értékei szerint éljük életünket. A Szeretet a megkülönböztetés kihívásának szívdobbanása, mely arra szólít, hogy mindig legjobb énünk szerint döntsünk. A Szeretet kéri, hogy engedjünk el mindent, ami akadály lehet lelki utunkon, és induljunk tovább üres kézzel, hogy be tudjunk fogadni minden kegyelmet, amivel Isten még meg akar ajándékozni. A Szeretet hív, és ő adja az erőt, hogy belépjünk a sötétségbe, a halálba Jézussal a nagyhéten, tudva, hogy a világban, és annak gyötrelmeiben, különösen a szegények, a peremre szorultak és elveszettek életében minden hét nagyhét. És a Szeretet az, aki a parton áll, megmutatja nekünk az áhított kincs helyét – talán olyan helyen, amire sosem gondoltunk volna. A Szeretet hív a közös reggelire, ahogy új hajnal hasad az emberiségre és az egész teremtett világra.

Új hajnal virrad. Láthatjuk első jeleit a derengésnek, ahogy sebzetten és félve, mégis áldottan és reménységgel közeledünk Hozzá, aki reggelizni hív minket. Vajon milyen a világ a horizonton túl? Szent Pál említi, hogy válójában három dolog számít: „megmarad a hit, a remény és a szeretet” (1Kor 13,13).

Van hitünk? Nem csak hitvalló, de bízó hitünk? Hisszük, bízunk abban, hogy Isten kegyelméből jobb emberként tudunk visszatérni mindazok után, amikkel szembenéztünk?

Van reményünk? Szerintem van, még akkor is, ha néha úgy érezzük, csak egy vékony szalmaszálon csüngünk rajta.

„De közülük legnagyobb a szeretet.” Az új kezdet mindegyikünknek új lehetőségeket kínál. Visszatérhetünk régi, alapjában önző életmódunkhoz, vagy hagyhatjuk, hogy a szeretet átalakítsa közös életünket a Földön, és tanulva a veszteségek és rombolás tapasztalatából, Isten gyermekeinek jobb generációjává váljunk. Merjük-e kérni a kegyelmet, hogy tudjunk a szeretet mellett dönteni, s újra meg újra megkérdezzük magunktól: „Mire kér a Szeretet itt és most?”

Tovább az úton

Próbáld meg minden helyzetben megkérdezni magadtól: „Mi az, amit a legnagyobb szeretet nevében tennem kell?” A válasz nem könnyű. Néha a szeretet azt kéri, hogy avatkozz közbe, talán, hogy megakadályozz valami igazságtalanságot. Máskor arra kér, hogy lépj hátra, és engedd, hogy a másik szabadon ráleljen a saját útjára. Néha a szeretet gyöngéd, vigaszt nyújt az érintettnek, máskor kemény, visszautasítja, hogy kihasználjanak, kizsákmányoljanak minket vagy másokat. Könnyen érkezik a szeretet, ha szeretteinket kell támogatnunk, de az elképzelhető legnagyobb kihívást jelenthet, ha olyan valaki mellé próbálunk odaállni, aki bántott minket vagy valakit, akit szeretünk.

Isten szeretete folyamatosan árad az egész teremtésbe. Ha azt állítjuk, szeretjük Istent, hogyan nyilvánul meg szeretetünk bolygónk és annak élővilága felé? Hogyan tudjuk kimutatni ezt a szeretetet a gyakorlatban?

Lapozz vissza naplódba vagy feljegyzéseidbe, melyeket a lelkigyakorlat közben írtál. Hogy érzed, milyen kegyelmeket kaptál ezen az imaúton? Mi változott az életedben, a szívedben, a hitedben? Hogyan tudsz megmaradni a növekedés útján, és hogyan tudod a gyakorlatba átültetni, amit tanultál?

Egy diplomaosztón a dékán megkérdezett két frissdiplomást, akik még az emelvényen álltak: „És most hogyan tovább? Mit fogtok tenni?” Az egyik kijelentette, hogy világra szóló áttörést akar végrehajtani az orvostudomány egyik területén. A másik így válaszolt: „Én balra fordulok, és óvatosan lemegyek azon a három lépcsőn”. Mindketten csak a felét ragadták meg az igazságnak. Isten zarándokai vagyunk. Meghívást és erőt kaptunk ahhoz, hogy nagyot álmodjunk, az egész teremtett világ javát szolgáló nagy álmokat, és megvalósítsuk őket Föld nevű bolygónkon. De ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha gondosan odafigyelünk a következő három lépésre, a következő három beszélgetésre, találkozásra vagy döntésre, újra meg újra megkérdezve magunktól: „Mi az, amit a Szeretet kér tőlem?”

Isten áldása kísérje lépteinket mától fogva mindaddig, míg Isten országa kiteljesedik, amint a mennyben, úgy a földön is. Ámen.