Loyolai Szent Ignác

Napi imánk a Megszentelt téren az ignáci lelkiség hagyományán alapul. Ez a kifejezés Loyolai Szent Ignác munkásságára vonatkozik. Ő egy XV. század végén született baszk férfi volt, aki radikális megtérésen ment keresztül élete során. Ő a Jézus Társasága – a jezsuiták rendjének alapítója.

Loyolai Ignác („Inigo”) 1491-ben született a spanyolországi Baszkföldön fekvő Azpeitia városához tartozó Loyolában, egy 13 gyermekes kisnemesi család egyik gyermekeként. Világi ember és vitéz lovag volt, akit hiúságáról és becsvágyáról ismertek az emberek. Megtérésének alkalma akkor adódott, amikor a navarrai király szolgálatában állt egy pamplonai csatában a túlerőben lévő francia sereg ellen. Annak ellenére, hogy Pamplonát nem lehetett megvédeni a franciák hatalmas túlerejével szemben, Ignác parancsba adta, hogy ne adják meg magukat. Ignatiust megsebesítette egy ágyúgolyó, amely nemcsak a lábát, de az életét is összetörte. Hónapokat töltött lábadozással a loyolai családi kastélyban, és ez idő alatt radikális megtérésen ment keresztül.

A lábadozás hosszú órái alatt Ignác a házban lévő könyvek olvasásával töltötte idejét. Míg korábban a szokásos szépirodalmi műveket választotta, most a Szentek élete és a Biblia lettek állandó olvasmányai. A sokórányi olvasás és elmélkedés mély spirituális élményekhez vezetett. Megfigyelte, hogyan reagál arra, amit olvas, és hogy a szentek életének és az evangéliumoknak az olvasása a tartós öröm és béke érzését váltja ki benne (amit később „vigasztalásnak” nevezett). Azt is észrevette, hogy a korábban élvezetesnek talált világi regények olvasása egy ideig kielégítette ugyan, de végül az üresség érzése maradt utánuk (amit „vigasztalanságnak” nevezett). Úgy érezte, ezek Istentől érkező jelzések, és megmutatják, mit szeretne Isten tőle, milyen irányba szeretné terelni az életét.

Felépülése után Ignác elhagyta a loyolai családi házat, Manresába ment, és felhagyott a lovagi élettel is. Elkezdődött zarándokélete, mely elmélyült imádkozásból, elmélkedésből és apró jócselekedetből állt. Több évnyi európai vándorlás után tizenegy évet töltött Párizsban képzőművészeti és teológiai tanulmányokkal (1524 és 1535 között). 1534-ben, Párizsban megalapította a Jézus Társaságát, és 46 éves korában pappá szentelték. Ő volt a jezsuita rend első elöljárója. Rómában halt meg, 1556 július 31-én, 64 éves korában.

A Lelkigyakorlatok
Ignác állandó imádságon keresztül erősítette kapcsolatát Istennel, és így ráhangolódott Istennek az életére vonatkozó akaratára. Igyekezett „mindenben megtalálni Istent”, miközben napjait élte. Sok időt töltött imádkozással és elmélkedéssel, és benyomásait, észrevételeit lejegyezte. Ebből állt össze az a könyv, amit Lelkigyakorlatok címen tartunk számon, és amely egyike lett a legfontosabb, legnagyobb hatású lelkiségi könyveknek, mely ötszáz év után is sok ember életét befolyásolja.

A Lelkigyakorlatok az imádság számos formáját kínálja az embereknek, hogy segítse őket Istennel való kapcsolatuk elmélyítésében és a szemlélődő jelenlét elérésében mindennapi életük során. Egyik ilyen ima, melyet Ignác nagyon fontosnak tartott, az egzámen. Ez egy olyan imaforma, mely fejleszti érzékenységünket, hogy észrevegyük Isten jelenlétét életünk aprócseprő eseményeiben, örömeiben, küzdelmeiben stb. A Lelkigyakorlatokat Ignác még világiként írta meg, és a hétköznapi emberek mindennapi életeseményeire alapozta. Ignác felismerte Istent a mindennapokban, és megmutatja nekünk, hogyan vehetjük észre mi is Isten érintését a hétköznapi történésekben.