
Arra hívunk, hogy szakíts ki a napodból egy ‘szent teret’, imádkozz velünk itt és most a napi evangélium és a képernyőn megjelenő útmutatás segítségével.
Az ima kezdete
Ha teheted, adományoddal segítsd munkánkat
HETI ÚTRAVALÓ
Hallgatni az evangéliumot
Hétvégenként többnyire az egyik helyi börtönben misézek. Általában a rabok 10-15 százaléka eljön a misére, ez sokkal több, mint amennyit várnánk. Nagyjából három csoportra oszlanak: az első csoport a „bölcsőtől katolikusok”, azok, akiknek ott a helyük, és ők azok, akik néha gondot tudnak okozni. A második csoportba a különböző protestáns felekezetek tagjai tartoznak, akik nem keltek fel időben az anglikán istentiszteletre; a harmadikba pedig azok, akik úgy néznek ki, mint akik még sohasem voltak templomban. A harmadik csoport talán kíváncsiságból jön, csak azért, hogy legyen valami elfoglaltságuk. Fogalmuk sincs, hogy hol vannak, vagy hogyan kell viselkedniük, de ők azok, akik a legjobban figyelnek.
Sokáig csodálkoztam, honnan ez a figyelem, amíg egyikük, Kolo, egy ghánai rab fel nem világosított:
„Atyám, a börtönbe kerülés elég egyértelmű jele annak, hogy életünkre az A terv nem működik. És ha előállsz egy B tervvel, ami esetleg működhet, akkor vagy hisznek neked, vagy nem, vagy egyetértenek veled, vagy nem, de mindig meg fogják hallgatni, mit mondasz.” Ebben a pillanatban azt gondoltam magamban, hogy „Igen, ezért keltem fel ma reggel. Tudtam, hogy valami oka van”. Nagy alázatra tud indítani, hogy az emberek, akiknek prédikálsz, talán most hallják először az evangéliumot.
A férfiak feladata, amely nem különbözik a miénktől, hogy Krisztus jelenléte legyenek azon a helyen, ahol élnek és dolgoznak. Nem hiszem, hogy van olyan gyülekezet, amely ne tanulhatna valamit a „bent” élő katolikus keresztény közösségektől.
Forrás: Paul O’Reilly SJ, Hope in All Things
Rájuk gondolunk most ......
Miközben a bíborosi kollégium ünnepélyes imára és tanácskozásra gyűlik össze, hogy megválassza az új pápát, egyesítsük szívünket az értük való imádságban. Vezesse őket a felülről jövő bölcsesség, amikor keresik azt, akit Isten kiválaszt, hogy pásztorolja egyházát.
Szent Péterre emlékezünk, aki az apostolok közül elsőként kapta meg ezt a szent feladatot. Bár indulatos volt és hibázott – megtagadta Krisztust legnehezebb órájában -, hűséges is volt, és végül ő lett a szikla, amelyre az Egyház épült. Az ő útja arra emlékeztet bennünket, hogy Isten nem mindig a tökéleteseket választja ki, hanem tökéletesíti azokat, akiket kiválaszt.
Ne ragaszkodjunk a saját elképzeléseinkhez arról, hogy milyennek kell lennie egy Szentatyának, hanem adjuk át magunkat Isten titokzatos és tökéletes akaratának. A Szentlélek szálljon le a konklávéra világossággal, békével és erővel, világítsa meg a bíborosok szívét, és Isten szándékában egyesítse őket.
Legyen Péter új utóda a lelkek igazi pásztora – alázatos, bátor és szeretetben gyökerező -, hogy vezetése által az egyház megújuljon hitben és buzgalomban.
Sacred Space – Napi ima már 25 éve
A Sacred Space 1999-ben indult, és azóta minden nap új tartalmat kínál. Magyarra pár évvel később kezdtük lefordítani. A Sacred Space-ről oldalon többet is megtudhatsz erről a szolgálatról.
Sacred Space Feedback