A Sacred Space-ről

A Sacred Space-t (melyet magyarul Megszentelt tér néven ismerhetünk több, mint 15 éve) Loyolai Szent Ignác lelkisége ihlette. Ő baszk föld szülötte, a XVI. század első felében élt. Meglátásai Isten munkájáról az emberi szívben számtalan embert megihlettek az évszázadok során, s napjainkban nagyobb szükség van lelkiségére, mint valaha.

A Sacred Space az Irish Jesuits, az ír jezsuiták missziós szolgálatának része. A honlapot az írországi Jezsuita Kommunikációs Központ irodáiban hozták létre 1999-ben. Online apostoli küldetése azóta globálissá növekedett, mintegy tizenöt nyelven nyújt napi imalehetőséget a hívőknek szerte a világon.

Talán furcsának tűnik, hogy számítógép képernyője előtt vagy valamilyen mobileszköz használatával imádkozz, különösen ha mások is vannak ott, vagy lárma vesz körül. De Isten jelen van mindenütt, folyamatosan meg akar szólítani, még a legvalószínűtlenebb helyeken és helyzetekben is. Ezt tudva, és egy kis gyakorlattal bárhol lehet imádkozni!

Honlapunkon napi imalehetőséget kínálunk, végigvezetünk az imaóra hat szakaszán, melyek segítenek testileg-lelkileg felkészülni, majd a csúcspont, napi evangéliumi szakasz elolvasása után egy elmélkedés következik az olvasottakról. Az imaóra szakaszai:

Isten jelenléte
Szabadság
Tudatosítás
Isten Igéje és hozzá kapcsolódó gondolatok
Imabeszélgetés
Befejezés

Jó tudni, hogy a honlap az ír liturgikus naptárt követi, ami néhol eltérhet a más országokban használt liturgikus naptároktól. A jövőben szeretnénk majd választási lehetőséget biztosítani az egyes helyek liturgikus naptárai között.

Egy másik forrás, amelyhez nyúlhatsz, a Living Space oldal, mely egyelőre csak angolul érhető el. Itt mind a köznapi, mind a vasárnapi olvasmányokhoz találsz kommentárokat az egész egyházi évben. Eredetileg Fr. Frank Doyle SJ munkája volt, aki 2011-ben hunyt el. A meglévő kommentárokat továbbra is szerkesztjük és frissítjük, de újakat egyelőre nem teszünk fel. Időnként előfordul, hogy egy-egy naphoz nem áll rendelkezésre kommentár. A Living Space gyűjteményben kereshetsz kommentárokat adott szentírási olvasmányokhoz vagy egyes szentekhez. Kereshetsz az egyes evangéliumokban (Matthew, Mark, Luke and John), és rákereshetsz az egyházi év adott vasárnapjára vagy a hónap szentjére is. Felhívjuk figyelmedet, hogy a jobb használhatóság érdekében az oldal jelenleg frissítés és átdolgozás alatt áll.

A pápa minden hónapban egy imádságot bíz világméretű imahálózatára, akik az imaapostolságot végzik. Ezeket a szándékokat, melyek a pápának az emberiség és az egyház küldetése iránti elkötelezettségét fejezik ki, egy reggeli és egy esti imával kiegészítve találod meg, ha a kezdőlap alján az Imádkozz a pápával linkre kattintasz. Hívunk, hogy csatlakozz a pápa szándékára világszerte végzett közös imához.

Minden hét elején közzéteszünk egy Heti útravalót a kezdőlapon . Ennek szövege általában egy részlet a Messengers Publications által kiadott valamelyik, ignáci lelkiségű könyvből. Reméljük, hogy hitedet gazdagítják, elmélkedésre sarkallnak és bátorítanak ezek a szövegek.

Ha már a könyvekről beszélünk: minden évben kiadjuk a Sacred Space Prayer Book imakönyvet, melyben megtaláljuk az arra az évre szóló összes napi evangéliumot és hozzá kapcsolódó gondolatokat. Ezek a könyvek nagyon sikeresnek bizonyultak, a könyvformátumot sokan könnyebben tudják használni imaéletükben. Két kis könyvet is rendszeresen kiadunk, egyet a nagyböjti és húsvéti időre, egyet pedig adventre és karácsonyra, melyek kedves ajándékok is lehetnek, nagyon könnyűek, bárhova magunkkal vihetjük őket. Minden könyvünk megtalálható a Sacred Space books oldalon.

Mobilalkalmazás.

Ha inkább a telefonodon vagy útközben használnád az imaoldalt, töltsd le az alkalmazást erről a linkről: Sacred Space Apps

Loyolai Szent Ignác

A XV. században született, baszk származású Szent Ignácot a jezsuita rend alapítójaként és az ignáci lelkiség atyjaként tartjuk számon, melyre ez a honlap is épül. Itt olvashatsz róla többet, angolul: St Ignatius of Loyola

Kilencedek és lelkigyakorlatok

Időről időre lelkigyakorlatokkal is jelentkezünk a nagyböjti és adventi időre. Ezeket a Retreats oldalon lehet megtalálni megjelenésük után.

Kilencedekkel is szeretnénk támogatni imaéletedet, ezeket a Novenas oldalon találod megjelenésük után.

A kilenced egy adott szándékra vagy kérésre végzett 9 napon át tartó imagyakorlat.

Hogyan segíthetsz nekünk

Ha úgy érzed, hogy hasznodra vált az oldal, és szeretnéd kifejezni köszönetedet, akkor pénzügyi hozzájárulást nyújthat a működési költségeinkhez. Segítségedet hálásan fogadjuk. Az adományok nagyban hozzájárulnak szolgáltatásunk minőségének és folyamatosságának fenntartásához. Bár nagyban támaszkodunk az önkéntesek munkájára, az adományok segítenek fedezni az informatikai fejlesztés, fordítás, szerkesztés, adminisztráció és a Sacred Space népszerűsítésének folyamatos költségeit. Adományokat többféle módon és pénznemben fogadunk. Adományozhatsz hitelkártyával vagy PayPal segítségével. Lehetőséged van arra is, hogy csekket vagy banki átutalást küldj nekünk.

Nem minden segítség pénzügyi jellegű – más értékes formában is tudod segíteni és támogatni munkákat:

Beszélj a Megszentelt térről másoknak

A Megszentelt tér hírének leghatékonyabb terjesztése, ha beszélsz róla. Egy megbízható barát ajánlása még ma is nagy súllyal esik latba, ezért miért ne mesélnél barátaidnak a Megszentelt tér imaoldalról, hogy ők is csatlakozhassanak hozzánk online. Bátran említs meg minket a plébániai hírlevelekben, blogokban, közösségi hirdetőtáblákon és a helyi újságokban.

Angol hírlevelünk is van, a címe Latest Space iratkozz fel rá, ha szeretnéd tudni, mi történik a Sacred Space házatáján. Négy számot küldünk ki egy évben, egyet nagböjtben, egyet húsvétkor, egyet nyáron (Feast of St. Ignatius of Loyola) és egyet adventben. Nyugodtan küldd tovább őket olyanoknak, akiket érdekelhet.

Ha használod a közösségi médiát, még könnyebben hírét viheted a Sacred Space-nek barátaid körében. Kövess minket a Facebook, Twitter, Instagram és Pinterest felületén. és oszd meg barátaiddal saját élményeidet, amiket a Sacred Space nyújt neked.

Imádkozz!

Az egyik legelhanyagoltabb, de legfontosabb módja a támogatásnak a napi ima ereje. A Sacred space/Megszentelt tér azért létezik, hogy megkönnyítse az embereknek, hogy a napi imán keresztül személyesen találkozhassanak Jézussal. Imádkozzunk azért, hogy egyre több ember ismerje meg Isten szeretetét és jelenlétét az életében, akár a mi honlapunkon keresztül, akár más módon. Imádkozzunk, hogy Isten felhasználjon minket, hogy Krisztusban való szeretetét elvigyük a körülöttünk élőknek.