A hit hatalmas ugrása
Olyan jól ismerjük már az angyali üdvözlet történetét, hogy könnyen magától értetődőnek vesszük Mária hitét. Eszünkbe sem jut, hogy Gábriel üzenete micsoda távlatokat nyitott Mária előtt. Az angyal nem adott semmilyen emberi garanciát, nem ígért ismerős, biztonságos utat a jövőbe. Minden létező komfortzónájából kimozdította Máriát. Ennek az egyedülálló eseménynek valamennyi eleme hatalmas hitbeli ugrást igényelt: már az is elég hihetetlen volt, hogy egy angyal beszél hozzá, még kevésbé hihető, hogy egy szűz teherbe eshet, az meg végleg elképzelhetetlen, hogy egy nő Isten anyja lehet! Amit Gábriel eléje festett, az a lehetetlen határát súrolta. Mária nem kezdett az üzenet teljes képtelenségén gondolkodni. Ha megtette volna, valószínűleg nem hitt volna benne. Ő előre nézett, figyelmét Istenre összpontosította. Elég erősen hitt Isten hatalmában és szeretetében ahhoz, hogy elfogadja a Gábriel által közölt üzenetet. Teljes szívvel belevetette magát Isten végtelen óceánjába, amikor kimondta: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lukács 1:38).
Thomas Casey SJ, Smile of Joy: Mary of Nazareth
Bővebben
Befogadásért szomjazunk
Egy híres festmény úgy ábrázolja a szamariai asszonyt, ahogy benéz a kútba, és ott meglátja önmagát – és Jézust. Élete kútjának mélyén ott van Jézus.
A szerelem, a halál, a döntések, az öröm kútjának mélyén ott találjuk Istent. Amikor közel vagyunk magunkhoz, akár még a szégyenben vagy a bűnben is, Isten közel van hozzánk. Szomjazunk az után, hogy értelme legyen életünknek, hogy szeressenek teljesen, hogy közösséghez, barátokhoz tartozzunk – és Isten mindezt nyújtja nekünk.
Ez Isten ajándéka: a Szentlélek, aki az élő víz. Közösségért, befogadásért szomjazunk. A tanítványok a szamariai történetben nem akarták, hogy Jézus egy asszonnyal beszélgessen. Az akkori vallás bizonyos embercsoportokat elválasztott egymástól. Pedig a kút mélyén mindnyájan egyenlőek vagyunk.
A kút mélyén Isten irgalmát találjuk. Ahogy elmélyülünk az imádságban és önmagunkban, megnyílunk az irgalom előtt. Elmondhatjuk, mihez kérjük Isten irgalmát – megnevezhetjük bűneinket, vagy számszerűsíthetjük őket. A kút mélyén az irgalom vize csillog.
Donal Neary SJ, Gospel Reflections for Sundays of Year A
Bővebben
Úgy szeress, ahogy Ő szeret
Legtöbb ember keresi a boldogságot, de ha egyetlen célunk a boldogság elérése, gyakran nem találjuk meg. Jézus azt sugallja, hogy ahhoz érkezik el a boldogság, aki valami mást keres. Azok lesznek boldogok, akik azt keresik, hogyan tudnának szolgálni. Akkor kapunk, amikor adunk. A lábmosás cselekedetével arra tanít Jézus, hogy szolgálatunk ne függjön attól, hogy akit szolgálunk, hogyan viszonyul hozzánk. Az utolsó vacsorán Jézus minden tanítvány lábát megmosta, a Júdásét is. Annak a lábát, aki fellázadt ellene. Lukács evangéliumában felteszi a kérdést: „Ha csak azokat szeretitek, akik benneteket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” Jézus az önkiüresítő szeretetre mutat példát. Arra hív, hogy mi is így éljünk, és elküldi nekünk a Szentlelket, hogy tudjunk úgy szeretni, ahogy Ő szeret. Martin Hogan, The Word of God is Living and Active
Bővebben
Szeressétek ellenségeiteket
Néhány embernek könnyen megy az ellenségszeretet. Ők nem tudnak ellenség nélkül élni. Megtanulnak a rosszindulatból táplálkozni. Másokat gonoszoknak állítanak be, akik mentesek minden emberi jóságtól. Ez gyakran csak a képzeletük szüleménye, de szükséges ahhoz, hogy fenntartsák saját torz önértékelésüket és motivációjukat. Szeretik, hogy van ellenségük, mert nélküle kénytelenek lennének szembenézni a saját szívükkel és lelkükkel, és ez számukra túl megerőltető. Az ellenség igazolja azt a világszemléletet, amely eltereli figyelmüket személyes jól-létükről.
Jézus szenvedett az ilyen emberek miatt. Ezek állították be őt a nép ellenségeként, hogy a hatalmon lévők kedvében járjanak. Bárcsak védve lehetnénk az ilyen emberektől és az általuk okozott károktól. A szív túl érzékeny hely ahhoz, hogy kitegyük ennyi rosszindulatnak.
‘Jézus ekkor így szólt: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” A ruháit elosztották maguk között, sorsot vetve rájuk.’ (Lk 23,34)
Alan Hilliard, Dipping into Lent
Bővebben
A megtérés közösség Istennel
Ferenc pápa világosan kimondta, hogy a nagyböjt alatti és az egész életen át tartó megtérés „mindent követel tőlünk”. A megtérés megköveteli gondolkodásmódunk, szívünk és akár testi életünk megváltoztatását, sőt esetleg még életünk feláldozását is. Ferenc pápa azonban egyértelművé tette azt is, hogy a megtérés nem fogja elvenni a boldogságunkat, nem fog megfosztani minket az emberi kiteljesedéstől. A boldogság szent voltunk függvénye. Az igazi emberi boldogsághoz szükség van arra a gyógyulásra és reményre, mely a szentté válásból származik. Akkor érjük el az emberi teljességet, ha szentté válunk. Mindent felajánlani nem egy lehetőség a sok közül, hanem elménk, szívünk és testi mivoltunk megnyitása az igazság, a szeretet és a teljesség felé. A megtérés célja az Istennel és másokkal való közösség. A bűnbánat nem más, mint a szentté válás felé fordulás, visszatérés ahhoz a lehetőséghez, hogy megkapjuk „a boldogságot, amelyért teremtettünk”. Szentség nélkül nem valódi a boldogság.
Kevin O’Gorman, Journeying in Joy and Gladness: Lent and Holy Week with Gaudete et Exsultate.
Bővebben
Végtelenül szeret
A Jó Pásztor hív, hogy pihenjünk meg a füves legelőkön, csöndes folyóvizek mellett. Szeretné, ha el tudnánk lazulni jelenlétében, hogy tápláljon, erősítsen, megújítson. Ha eddig a tagadás, frusztráció és zűrzavar zárt ökle volt a lelkünk, most nyíljunk ki az elfogadás, nyugalom és derű tenyerévé. Pihenés után hív, hogy járjunk még szorosabban a nyomában, szabadabban, magabiztosabban, hogy tudjunk könnyebben eligazodni életünk gyakran ködös útjain. Az újkori és a kontemplatív bölcselet sok mindenre meg tud tanítani, hogy életünk gazdagabbá váljék, s ha mindent elvégeztünk, örvendezhessünk annak, hogy végtelenül szeretve vagyunk.
Sokan megszokjuk a szorongást, nyugtalanságot, azt tartjuk, hogy ez együtt jár a munkával, a világ folyásával. Öt perc elcsendesedés értelmetlennek látszik. Pedig ha kiszakítunk napunkból egy kis időt a nyugalomra, találkozhatunk „belső mesterünkkel”, és rákapcsolódhatunk a békességre, az egyensúlyra. Elérhető ez az állapot bármelyik pillanatban: amikor beszélgetünk, amikor végezzük feladatainkat, amikor sétálunk vagy futunk és a friss szellő simogatja arcunkat.
Gavin T. Murphy, Bursting Out in Praise: Spirituality & Mental Health
A remény Isten ajándéka
Reményünk abból ered, hogy Jézus él, velünk van, a mi oldalunkon áll. „Ne keressétek a holtak között” – mondta az angyal. A remény nem belőlünk forrásozik. Isten ajándéka, melyet kérhetünk, és hálával elfogadhatunk. Remény az, hogy a sötétben dúdolgatva tudjuk, nem tévedünk el. Remény az, hogy ősszel felássuk a kertet, tudva, hogy jövőre kinőnek majd itt az elvetett növények. Remény az, amikor gyermekeinkre nézünk, és örömmel gondolunk az előttük kibontakozó jövőre, mely Isten ajándéka. Remény az a biztos tudat, hogy a szeretet mélyülni fog a házasság során, az élet ki tud bontakozni szívünkben akkor is, ha a szerelem alábbhagy. Remény az, amikor fáradhatatlanul gondozzuk szeretteinket, és a remény tartja fenn a kapcsolatot a szülő és börtönben lévő gyermeke között. A remény sok hasonló példáját tudnánk még felsorolni.
A mi reményünk Jézus miatt áll biztos alapokon. Szilárd a reményünk, mert ő feltámadt a halálból, és velünk van minden nap. Szilárd a reményünk a nekünk ajándékozott hit által, és örömmel mondhatjuk: „Boldogok vagyunk, mert nem látunk, mégis hiszünk”. A mennybe felemelkedő Úr Jézus mosolya keltsen mosolyt a mi arcunkon is.
Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, May 2024
Hívjuk kegyelemnek
„Aurora borealis, északi fény!” – kiáltott fel Anne. „Milyen csodálatos!” Hangosan töprengtem, hogyan lehetne szavakkal kifejezni ezt a gyönyörűséget. De neki nem volt erre szüksége. „Hagyd meg nekem a varázslatot” – szakított félbe. Eszembe jutott anyám reakciója, amikor megpróbáltam elmagyarázni neki, miért emeli fel a leveleit a nyílgyökér, amikor leszáll az éjszaka. „Imádkozik” – mondta. „Ennyi.” Jó figyelmeztetés mind a kettő, mert visszavezet a legjobb kifejezés forrásához: a csodálathoz és a dicsérethez. A csodálatos soha nem engedi magát szavakba zárni. Állunk a naplemente előtt, és annyit mondjuk: „Ó!”, mert ez valóban az elragadtatás pillanata. Ha mégis muszáj szavakat találnunk, akkor legyen az a „kegyelem”! Szent Pál is ezt a szót találta a legjobb szövetségesének, amikor az örömhírről írt, amit ő teljes mértékben kegyelemként élt meg, ami kegyelemből érkezett, és hálahúrokat pendített meg azokban, akik hallották. Ugyanígy gondolta Gerard Manley Hopkins is, aki szerint a megtestesülés rejtélye, az, hogy az örökké fölöttünk álló Isten Jézusban belépett véráramunkba, sohasem redukálható „teológiai egyenletre”, mert csodája „az elmét izgatottan remegő, döbbenten reszkető állapotba hozza”.
Ugyanígy, beszélhetünk klímaváltozásról, globális felmelegedésről, de nem tudjuk, mit jelent, hacsak nem kell naponta egyre messzebb gyalogolnunk ivóvízért, hacsak nem veszítettük el az otthonunkat, vagy rénszarvastartó gazdaként nem láttuk állatainkat elmerülni a jeges vízben, mert az elvékonyodott jégre léptek.
Hugh O’Donnell SDB, The Sacred Heart Messenger, June 2024
Kapcsolatban maradni
Elmélkedhetünk erről a hét minden napján
Az imádkozás nem velünk született képesség, de meg lehet tanulni. Szerencsére nem nekünk kell kitalálnunk a módját. A keresztények már kétezer éve imádkoznak, számtalan imamódot kialakítottak. Ha szeretnéd tudni, mi válik be legjobban neked, érdemes elődeinkhez fordulni.
Annyiféle imamód van, ahány ember. Van, aki a kötött imát szereti, legyen az a Bibliából vett szöveg, vagy más által megfogalmazott imádság. Vannak, akik szavak nélkül imádkoznak. Imádkozhatsz egyedül vagy másokkal együtt, csendes, elkülönített helyen vagy a nagyváros zajában, forgatagában. Egyesek hosszan szeretnek imádkozni, mások rövidebb ideig. Az a legjobb módja az imának, ami leginkább segít, hogy kapcsolatba lépj Istennel. Az idők folyamán ez változhat. Ami ma Isten jelenlétébe helyez, holnap talán nem működik. És ez így van rendjén. Egész életünk során.
Nicolaas Sintobin SJ, Did Jesus Really Exist? and 51 Other Questions
Bővebben
Az égő széndarab
Van egy történet, amit szívesen használnak prédikációkban. Így szól: egy gyülekezeti tag, aki rendszeresen járt szentmisére, egyszer csak nem jött többé. Pár hét múlva a pap elhatározta, hogy meglátogatja. Hideg este volt. Amikor belépett, az embert egyedül találta a kandallóban lobogó tűz előtt üldögélve.
A férfi sejtette a látogatás okát, szívélyesen üdvözölte a papot, hellyel kínálta egy magas fotelban a kandalló előtt, maga is visszaült a helyére, és várt. A pap kényelmesen elhelyezkedett, de nem mondott semmit. A feszült csendben csak ült, és nézte a tüzet.
Pár perc múlva kézbe vette a szénfogó csipeszt, óvatosan megfogott vele egy égő széndarabot, kiemelte, és félre rakta, távol a tűztől. Azután visszaült a helyére, és csendben várakozott. Mindketten a félrerakott szenet nézték. Lángja lassan csökkenni kezdett, egy pillanatra fellobbant, aztán kialudt teljesen. Sötét volt és halott. A pap megint felállt, megfogta a csipesszel a kialudt széndarabot, és visszarakta a tűzbe a többi közé. A többi parázs fényétől és melegétől a szén felizzott és újra égni kezdett.
Világos volt a tanulság. Egymagában nem tud lángolni egy széndarab. Égő társakra van szüksége, hogy ne aludjék ki. Egy keresztény hívő sem lángolhat sokáig Istenért az egyház, a közösség folyamatos támogatása nélkül.
Paul O’Reilly SJ, Hope in All Things
Bővebben