Isten mindig jelen van
Emlékszem, hogy a Covid-19-es karantén idején meglátogattam egy idős hölgyet, aki egyedül élt, és épp a misét nézte unokája laptopján. A képernyő mellett két oldalt meggyújtott egy-egy gyertyát, és egy vázába virágokat állított, “hogy megtiszteljem az Úr jelenlétét az otthonomban és a szívemben”. Mélyen megérintett nyilvánvaló hite.
Ez a találkozás arra indított, hogy elgondolkozzam az Úr jelenlétén minden szavunkban, imánkban, tanúságtételünkben. Jelenlétén szorongásunk, küzdelmeink és gyanakvásaink fátyla mögött. Az Úr egyszerűen, mélyrehatóan ott van számunkra és velünk, ahogy megígérte, az idők végezetéig. Semmi érték nem jön létre az egyházban, ami nem abból indulna ki, hogy az Úr közöttünk van, elszenvedve és átformálva minden emberi dilemmánkat.
Ezt mondja nekünk az Úr:
“Ha nem tudod, ez miért számít,
kérdezz valakit, aki tudja,
a gyermeket, a szegényt, az elfeledettet.
Tanulj tőlük.
Tőlem fogsz tanulni.
Élethivatásra lelsz.
Megtalálod lelked nyugalmát.
Ülj le és egyél.”
John Cullen, The Sacred Heart Messenger, September 2023
Bővebben
Hogyan imádkozunk
Istenhez fűződő kapcsolatunk egész életünket áthatja, de különösen az imádságban nyer kifejezést. Ahogy változik az önmagunkról alkotott képünk, úgy változik Istenhez fűződő kapcsolatunk is. Amikor megtapasztaljuk Isten szeretetét, ez megváltoztathatja a Hozzá fűződő kapcsolatunkat, ami viszont átalakíthatja imádságunkat és az önmagunkról alkotott képet is.
Ha a magunkról alkotott kép megváltozik, akkor Istenről alkotott képünk és az imádságunk is változni fog. Átalakul a másokhoz való viszonyunk is. Mindezek az elemek összefüggenek, és hatnak egymásra. Ha észrevesszük, mi történik bennünk, könnyebb reagálnunk az Úr cselekedeteire. A „valódi” imádság, mely az élethez is kapcsolódik, megnyithatja a változás kapuit, vagy segít észrevennünk, mi áll ennek útjában. Elveszi a hangsúlyt magunkról, arról, hogy milyennek kell, vagy kellene lennünk az imádságban és az életben. Időre van szükség, ha szakítani akarunk a „majd én megoldom” hozzáállással. Ismerjük el, hogy szükségünk van Istenre, és hagyjuk, hogy Ő vezessen minket.
Az imádkozás nem kötött imák mondása. Az idő múlásával Isten vágyai egyre inkább középpontba kerülhetnek imádságunkban, és ezzel együtt csökken az önmagunkra összpontosítás. Ha az élet valódi kérdéseit bevonjuk az imádságba, megteremtjük az önmagunkkal, Istennel és másokkal való kapcsolat átalakulásának lehetőségét. Ha megfigyeljük, hogyan változik Isten-tapasztalatunk, az, ahogyan önmagunkra mint Isten képmására nézünk, és észrevesszük hogy közben imádságunk is átalakul, akkor felismerjük az összefüggést köztük. Ezzel megnyílik e kapcsolatok tágabb dimenziója, és feltárul a bennük rejlő gazdagság. Az imádság és az élet közötti kapcsolat egyre nyilvánvalóbbá válik.
Michael Drennan SJ, See God Act: The Ministry of Spiritual Direction
A természet mint szent hely
A kertek végtelen lehetőséget kínálnak kezdő misztikusoknak. Biztonságos helyek, az élet színterei, telve gyönyörűséggel. Ahol kert van, ott víz is lesz, és rengeteg szebbnél-szebb élőlény. Charles Darwin, akit elsősorban az evolúció elméletének hirdetőjeként tartunk számon, önmagát elsősorban a természet megfigyelőjének tartotta. Sok időt töltött a legegyszerűbb lények szemlélésével, és nagy művének, A fajok eredetének végén megjegyzi: “Érdekes elnézni egy burjánzó vízpartot …” A szerény part, amit tanulmányozott, tele volt növényekkel, éneklő madarakkal, röpködő rovarokkal, a sáros földön csúszó-mászó gilisztákkal, férgekkel. Mindez arra indította, hogy elmélkedjen “ezeken a bonyolultan felépített formákon, melyek mind különböznek és mind függnek egymástól … és mindet a körülöttünk működő törvények alakították ki.”
Találd hát meg a te saját, kusza vízpartodat, szemléld, elmélkedj hosszú történetén, és gondolkodj el azon, vajon mit akar mondani neked. Legyen ez a te szent helyed, ahol beleszeretsz a természet világába és annak alkotójába. Hagyd, hogy az élet szőttese életre keljen figyelő tekinteted alatt. S akkor talán Darwinnal együtt felkiálthatsz: “Gyönyörű nap volt, olyan, mintha egy vak embert látóvá tettem volna!”
Brian Grogan SJ, Finding God in a Leaf: The Mysticism of Laudato Si’
Az Úr eljön azokhoz, akik imádságos lélekkel keresik
Feltűnhet, hogy az evangéliumok milyen pozitív képet festenek az özvegyasszonyokról. Jézus egyik példabeszédében egy özvegyasszony állhatatosan jár a korrupt bíró nyakára, hogy megkapja a neki járó igazságos ítéletet, és kitartása meghozza gyümölcsét. Ezzel a példázattal Jézus a csüggedéstől akar megóvni minket, és az állhatatos imára buzdít. Egy másik alkalommal Jézus a templomban észreveszi, hogy egy özvegyasszony egész vagyonát, két rézpénzt dob a perselybe. Életét mindenestül Isten kezébe helyezi, ezzel mutat példát a tanítványoknak. Az egyik evangéliumban Annával találkozunk, egy idős özvegyasszonnyal, aki sosem hagyta el a templomot, böjtöléssel és imádsággal szolgálta Istent éjjel és nappal.
Jézus idejében az özvegyek nagyon kiszolgáltatottak voltak, különösen, ha nem volt gyermekük. Ez a kiszolgáltatottságuk indította őket arra, hogy bizalmukat Istenbe vessék. Ha nem is volt senki, akire támaszkodhatnak, Istenre mindig számíthattak. Egyedül voltak a világon, így életük ürességét meg tudták tölteni Istennel.
Anna állandó imádságos egységben volt Istennel. Így jelen tudott lenni, amikor Mária és József behozták a templomba a gyermeket, és amikor Simeon megjövendölte, ki lesz ebből a gyermekből. Később, a felnőtt Jézus így nyilatkozott: „Kérjetek, és adatik nektek; keressetek, és találtok“. Anna imádkozva kereste az Urat, és egy nap megtalálta azt, akit keresett. Mikor megtalálta, megosztotta őt másokkal. Mindenkinek beszélt róla, aki Jeruzsálem szabadítását várta. Van, mit tanulnunk ettől az özvegyasszonytól. Emlékeztet rá, hogy az Úr eljön azokhoz, akik imádkozva keresik őt, és arra biztat, hogy osszuk meg másokkal az Urat, aki eljött hozzánk.
Forrás: Martin Hogan, The Word of God is Living and Active
Bővebben
Hivatás a szolgálatra
Amikor plébániátok papjára nézel, inkább arra gondolj, kit látsz, és nem arra, hogy mit. Akit látsz, egy férfi, aki életének bizonyos pontján úgy érezte, hogy Isten papnak hívja. Ismeri az elbizonytalanodást, a kétséget és a csalódást, de még mindig vigaszt talál a hitben, és a szolgálatot tartja választott életútjának. Örül a jó szónak, és föltétlen szüksége van az imáidra. Ha azt nézed, mi ő, akkor a funkciót látod, egy szolgáltatót, akihez akkor fordulsz, ha szolgáltatásait igénybe akarod venni. Mikor Jézus szétküldte a tizenkettőt, tudta, hogy az embereknek szükségük van rájuk, ahogy nekik is szükségük van az emberekre. Ez azóta sem változott.
Most idézd magad elé az ismerős papokat és vallásos embereket, és emlékezz vissza, milyen szerepet játszottak az életedben. Hol voltak, amikor szomorú voltál vagy gyászoltál, amikor elbizonytalanodtál vagy féltél, beteg vagy feszült voltál? Biztos volt, aki melletted és tieid mellett állt. Amikor bírálják előtted a papokat vagy a vallásos embereket, ha oka van a bírálatnak, akkor fogadd el, mutasd ki megértésedet, de ha igazságtalannak vagy általánosítónak érzed a bírálatot, mondd, hogy “Nekem nem ez a tapasztalatom”. Ezzel legalább elismered, hogy vannak, akiket Isten erre az útra hív, hisz Jézus ismerte az embereket, és tudta, hogy szükségük van mások szolgálatára. Szólítsd meg a papodat mise után, fogj kezet vele, mosolyogj rá, és mondd neki: “Köszönjük. Örülünk, hogy itt van közöttünk. Egyébként szoktam imádkozni önért”.
Forrás: Vincent Sherlock, Let Advent be Advent
Bővebben
Isten a mi legmélyebb vágyunk
A köztudatban olyan kép él a misztikusokról, mint akik idejük nagy részét magányosan, a zavaró külvilágtól elzárva, imába merülve töltik. A természet miszticizmusa viszont mindenki számára elérhető ajándék. Te talán nem szoktál sok időt tölteni kettesben Istennel, de amikor a természetet szemléled, nem fog el a csodálat? Nem érzed azt, mintha minden apró részecskéje neked dalolna, s várná, hogy csatlakozz az énekéhez? Érzel-e ámulatot, amikor a természet valami új csodával lep meg? Amikor aggodalommal tölt el az élet kuszasága, tudsz-e hálával tekinteni a természet törvényeinek állandóságára? Tudod-e remélni, hogy Isten nem mondott le erről a kaotikus világról a romboló erők javára, hanem teremtő hatalmával a világ megálmodott szépségének megvalósításán munkálkodik?
„Aki felismeri, hogy minden teremtmény saját létezésének himnuszát énekli, az boldogan él Isten szeretetében és reményben.” A teremtésnek ez a szemlélése lehetővé teszi, hogy minden dolgon keresztül felfedezzünk egyfajta tanítást, amelyet Isten közölni akar velünk, mert „a teremtés szemlélése a hívő számára egyúttal egy üzenet meghallgatása, egy paradox és csendes hang meghallása.” (Ferenc pápa: Laudato Si, 85)
Ahhoz tehát, hogy misztikus legyél, nem kell elkoptatnod a térdedet – bár egyeseket Isten erre a bensőséges csendre hív. Csak annyit kell tenned, hogy hosszan, szeretettel nézd a teremtett világot, és hagyd, hogy megszólítsa a szívedet.
Forrás: Brian Grogan SJ, Finding God in a Leaf: The Mysticism of Laudato Si’
Bővebben
Okosan élni a szabadsággal
Dachau közelebb volt Münchenhez, mint gondoltam. Valamiért azt hittem, hogy eltévedek a vidéken – láthatatlanná válok, és talán meg is bolondulok. A túra során megtudtam, hogy a tábor az 1930-as évek elején épült. Nem azért, hogy egy bizonyos népcsoportot zárjanak be ide, hanem hogy mindenkit, aki nyilvánosan nem ért egyet Hitler politikájával. Ez idővel módosult.
A túra egyszerre volt komor és érdekes. Sok megjegyzésre méltó dolgot hallottam, láttam, de valamit biztos nem fogok elfelejteni. A túra végén az idegenvezető beszélt azokról a napokról, amikor a német katonák elhagyták a tábort, és a foglyokat a szállásukon hagyták. Amikor a foglyok megtudták, hogy a katonák eltávoztak, el akartak menni, de a foglyokért felelős szövetséges tisztek ragaszkodtak hozzá, hogy maradjanak ott, ahol vannak. Napokkal később a szövetséges csapatok megtalálták a tábort, és kiszabadították a foglyokat. A katonákat sokkolta az, amit találtak.
A szövetséges táborparancsnokoknak igazuk volt. Ha a foglyok kijutnak a közutakra, meg is halhattak volna, vagy megtámadhatták volna őket az előrenyomuló csapatok, akik a távolból nem láthatták, kik közelednek.
Miután véget ért a vezetett túra, egy darabig csendben álldogáltam. Egy halk kicsi hang szólalt meg a lelkemben, és azt mondta: „a szabadságot gyakran nehezebb kezelni, mint a fogságot”. Ez a halk kis hang és annak a fogolytábornak a képe sokszor eszembe jutott, amikor változásokkal és a velük járó új kihívásokkal és lehetőségekkel szembesültem.
Alan Hilliard, Merülés az életbe: 40 elmélkedés a törékeny Földért
Élet az évközi időben
Húsvét dátumától függően harminchárom vagy harmincnégy évközi vasárnap van egy évben. Angolul ezt az időszakot “hétköznapi időszaknak” (Ordinary Time) nevezik, mely azt sugallja, hogy ilyenkor nem történik semmi különös, semmi rendkívüli. Pedig ez az időszak tölti ki a liturgikus év nagy részét, és távolról sem értéktelen, unalmas része az évnek. Azért nevezik “ordinary”-nak, mert meg van számozva. A latin “ordinalis” számozottat jelent. Az évközi idő az egyház mindennapi élete, amely nem az ünneplésről vagy a böjtölésről szól. Az első része karácsony után kezdődik és nagyböjtig tart, a második pünkösd után indul, és advent előtt ér véget.
Az évközi időben bontakozik ki előttünk Jézus élettörténete, küldetése, üzenete és szolgálata: a csodák, a példabeszédek, a tizenkettő elhívása, a Hegyibeszéd, az Élet Kenyerének ajándéka. Ezek mind az evangéliumi élethez kapcsolnak minket, melynek követésére meghívást kaptunk.
Mint minden liturgikus időszakot, az évközi időt is meg kell élni! Nem lehetünk passzív befogadói a keresztény élet liturgiájának. Az a hivatásunk, hogy teljességében és aktívan vegyünk részt Jézus változatos életében, és életünk hétköznapiságát emeljük be liturgiánkba.
Az évközi idő minden, csak nem hétköznapi. Egy olyan időszak, amikor Isten rendkívüli dolgokat visz véghez közönséges emberek életében. Csak vegyük észre, hogy hétköznapi életünk mindennapi eseményeit Isten jelenléte táplálja.
Próbáljuk mindannyian az evangéliumi utat követni az itt és most megszokottságában, a mindennapok kuszaságában, zűrzavarában és csodáiban. Isten ott van mindezekben.
John Cullen, The Sacred Heart Messenger, June 2023
Bővebben
A lélek fájdalma és a gyógyulás
Mindannyian kaptunk sebeket, sérültek, megtörtek, gondterheltek vagyunk. Mindenkinek szüksége van gyógyulásra. A gyógyulás gyakran nem a testünk szükséglete. Lehetnek érzelmi sebhelyeink, megbántott érzéseink, gyászolunk, kapcsolataink és emlékeink szorulnak gyógyulásra. Elképesztő, hogy mennyire törékenyek, gyengék és sebezhetőek vagyunk. Sokan küzdenek alacsony önbecsüléssel, kisebbrendűségi érzéssel, az egészséges önértékelés és önbizalom hiányával. Úgy érzik, nem elég jók. Az ilyen jellegű gyógyuláshoz a dicsérő, bátorító és megerősítő szavakon keresztül vezet az út. Bárhová mész is ma, fordulj másokhoz bátorító szóval, és csak figyeld, mi történik. A legnagyobb gyógyító terápia a barátság. Több gyógyulás történik egy csésze tea mellett, mint sok tanácsadó szobában. Vigyáznunk kell egymásra. Tanuljunk meg együtt élni a fájdalommal, és megbirkózni vele. Ismerjük fel, hogy nem baj, ha nem vagyunk jól. Nem az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan kezeljük a történteket. Ha az élet citromot ad a kezedbe, csinálj belőle limonádét. Egy kis bátorítás, egy kedves szó és a figyelő fül elindíthatja a gyógyulást.
Terence Harrington OFMCap, The Sacred Heart Messenger, December 2023
Bővebben
Isten a mi legmélyebb vágyunk
Az egyház számára Mária a hit, a jóság és a tanítványság példaképe. A Magnificatban találunk egy negyedik tulajdonságot, mely az összes többit alátámasztja. Mária a vágyakozás mintája is: segít ráébrednünk, mi is az, amire vágyunk. “Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.” Mária nem azt mondja, hogy boldog, hanem kifejezi örömét, szíve „ujjong”. A boldogság egy elégedett állapot, amit egy ideig átélhetünk, az örömben viszont van valami izgalom, valami vágyakozás. Vágyakozás valamire, amit óhajtunk, egy csodálatos, sóvárgó várakozás. Olyasmi, mint amit a gyermekek tapasztalnak meg, amikor alig várják, hogy eljöjjön a karácsony, és megkapják ajándékaikat. Ezt az izgatott várakozást sokkal inkább fel tudom idézni, mint bármilyen ajándékot, amit valaha kaptam.
Úgy képzelem, hogy Mária sokkal erősebb és teljesebb tapasztalatról számolt be Erzsébetnek, mint amilyen a gyermekek karácsony-várása. Mert ő az után vágyakozik, akit méhében hordoz: az Istenre. Örül küldetésének, hogy világra fogja hozni az Üdvözítőt. Ettől kezdve mindig arra fog vágyakozni, ami Fiának és az Atyának a vágya az ő életére, és rajta keresztül Isten népének sorsára.
Amikor elérünk egy mérföldkőhöz, vagy birtokba vehetünk valamit, amire régóta vágytunk, az elégedettség ragyogása egy időn túl megfakul. Mindig kerül valami új, ami magával ragad. Ez azért van, mert nem valami szépre vágyunk, hanem magára a szépségre, nem ezt vagy azt a jó dolgot kívánjuk, hanem magát a jóságot. Röviden: Isten után sóvárgunk. Ő a mi legmélyebb vágyunk.
Eamonn Walls SJ, The Sacred Heart Messenger, May 2023
Bővebben