Közösségben élni másokkal
Adj látó szemet, hogy meglássam, mire van leginkább szüksége a másiknak.
Adj szerető szívet, hogy szeressem ismerőseimet, és az idegeneket is, akikkel találkozom.
Segíts megértenem, mit jelent úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat.
Segíts úgy törődni a betegekkel, hogy gondoskodásommal erőt adjak nekik.
Tölts fel nagylelkűséggel, hogy enni adjak az éhezőknek, inni a szomjazóknak.
Tudjak gyógyító módon jelen lenni a gyengék és fáradtak mellett, jósággal, kedvességgel.
Hallgassam meg őket, és nyújtsak segítő kezet és szívet mindig, amikor erre alkalom adódik.
Adj megértő szívet, ha valamiben nem értünk egyet, és sohase viselkedjem elutasítóan senkivel.
Segíts, hogy tegyek meg minden tőlem telhetőt azokért, akiket nem szoktak észrevenni az emberek.
Add, hogy be tudjak fogadni mindenkit, aki az ajtómon kopogtat.
John Cullen, The Sacred Heart Messenger, August 2023
Bővebben
Menedéket adni
A közbeszédet uralja a vita arról, hogy az illegálisan csempészett menekültek megérdemlik-e a támogatást, jogosultak-e bármilyen erőforrásra. Gyanakvó, ítélkező megjegyzésekkel van tele a média, amelyek az emberek közötti megosztottságot kihasználva, félelmet és gyűlöletet gerjesztenek, gazdag táptalajt biztosítva a szélsőségeseknek és a populistáknak.
Az irgalmas szamaritánus története szembesít a kérdéssel, hogy kik is vagyunk valójában, hova helyezzük magunkat a történetben. Rá kell jönnünk, hogy bár kényelmetlen elismernünk, bármelyik szereplő lehetünk. Mi vagyunk azok, akik könnyen találunk akár vallásos színezetű mentséget is arra, hogy ne tegyük meg, ami elvárható lenne. Mi vagyunk azok, akiket egy erőszakos, értelmetlen világ tehetetlenül ott hagyott az út szélén. Mi vagyunk, akik mint a megvetett szamaritánus, felajánljuk együttérzésünket, barátságunkat, vendégszeretetünket egy idegennek.
Arra kapunk meghívást, hogy mi legyünk az idegenek, akik meglepetésszerű szívességgel fogadjuk egymást. Így kapunk mi is váratlan vendégszeretetet idegenektől – akik a felebarátaink.
A menedék biztosítása mindig hozzátartozott az egyház szolgálatához. Keltsük ezt életre! Senkit sem szabad kirekesztenünk egyházi közösségünkből. Az oltalomnyújtás az egyház üzenetéről és küldetéséről tesz tanúságot. Ez azt jelenti, hogy beengedünk olyanokat is, akiket nem ismerünk, talán nem kedvelünk, sőt akár egyenesen felháborítónak vagy fenyegetőnek érzünk.
John Cullen, The Sacred Heart Messenger, July 2023
Tágabb perspektíva
Egy barátom, akinél gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg, közölte, hogy mostantól a haldoklás komoly feladatára koncentrál: elengedi mindazt, ami még visszatartja, és rendezi bevégzetlen ügyeit az életében és kapcsolataiban. Az öregedés nem hintaszékben üldögélés papucsban, pipázgatva. Komoly munkát igényel, amire nem voltunk korábban felkészülve.
Sokat tanulhatunk ezzel kapcsolatban a pillangótól. Ahogy a bokrok fölött röpköd, ahol kikelt, majd átélte az átváltozást, látja maga alatt utódait, a vesszőkön csúszó-mászó hernyókat, melyeknek fogalmuk sincs arról, mi vár rájuk. Csak a táplálkozás és önvédelem érdekli őket. A pillangó messzebbre lát. Ő tudja, hogy nem a hernyólét a történet vége. Tudja, hogy éppen akkor, amikor úgy érzed, hogy tehetetlenül szétesel, valami csodálatos dolog készülődik.
Amikor messzebbre tudsz látni, minden megváltozik. Tudod, hogy minden elmúlik, és az emberi lélek megmarad. Más perspektívából látod az életet. A misztikus szemüvegén keresztül tekintesz rá. Azzal, hogy a nagyobb képet látod, segíteni tudsz az életedhez tartozó fiatalabb nemzedéknek, hogy jobban kezeljék életük múló küzdelmeit, s akár túl is lássanak rajtuk.
A kisded Jézust szemlélve, Simeon kijelenti, hogy készen áll a távozásra, mert látta Isten álmának megvalósulását. Mint Simeon, mi is megmásztuk életünk hegycsúcsát. Látjuk a tágabb horizontot a maga szépségeivel és veszélyeivel. Megtapasztaltuk Isten működését az életünkben. És bár közeledünk az elváláshoz mindattól, amit ismertünk és szerettünk, – mint a bábból előbújó pillangó – ott állunk az átalakulás küszöbén.
Margaret Silf, The Sacred Heart Messenger, December 2023
Bővebben
A hit különböző módon nyilvánul meg
Az utolsó ítéletről olvasva, egy nyolcvanas éveiben járó hölgy elgondolkodva megkérdezte: “Ha Isten megbocsát nekem, miért van ítélet?” Értettem a kérdését. Egy kis teológiai szabadságot engedve magamnak, azt válaszoltam, hogy a halálunkat követő ítélet arra szolgál, hogy Isten újra elmondja mindegyikünknek, hogy bocsánatot nyertünk, és emlékeztessen a sok jóra, amit tettünk vagy próbáltunk tenni az életben. Erre megjegyezte: “Ez vigasztaló azokra nézve, akik meg voltak keresztelve, de aztán letértek az útról.” Vajon nem magára, hanem a gyermekeire gondolt, akik már nem jártak templomba? Azt hiszem, igen. Sok ember vallással kapcsolatos kérdései a mások iránti aggódásból erednek.
Számos szülő és nagyszülő aggódik a hit hiánya miatt gyermekeiben, unokáiban. Egy egész nemzedék mély szomorúsága ez, akik mindent megpróbáltak, hogy továbbadják a hitet és a vallást. Talán segít néhány bölcsességmorzsa: “Add át Istennek ezt a gondodat, ő még nálad is jobban szereti őket”. “Ahogy az életútját, úgy az Istenhez vezető saját útját is mindenki maga találja meg.” “A hit meg fog jönni a maga idejében”. Megnyugtató arra gondolni, hogy sok jóságot – kedvességet, a szegények szeretetét, imádságot, törődést, együttérzést – adnak tovább a szülők, még ha az ifjabb generáció esetleg másképpen fejezi is ki a hitét.
Mária és József nem értette, mi ütött Jézusba, hogy elszökött tőlük, s hagyta, hogy aggódjanak érte. Ő ezzel magyarázta: “Atyám dolgaiban kell lennem”, és ez ránk is érvényes. Sokan más módon járnak atyjuk dolgában, mint én vagy a szüleik. A lényeg, hogy valahol, valamilyen módon, míg megpróbálunk jól élni, “atyánk dolgaiban” járunk.
Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, January 2021
Bővebben
Legyünk olyanok, mint Assisi Szent Ferenc
Assisi Szent Ferenc ünnepnapja minden évben október 4-e. A teremtést ünneplő, szeptember 1-én kezdődő időszak utolsó napja ez a dátum, és arra hív, hogy ünnepeljük az ökológia védőszentjét. Szent Ferenc misztikus volt, aki „– hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ô szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit“ (Laudato Si‘, 12).
Látva, mennyire összefügg egymással minden, Szent Ferenc tökéletesen értette, amit ma integrált ökológiának nevezünk. Ahogy Jézus is sok időt töltött a természetben, és még a verebekkel (Lk 12,6) és a legkisebb magokkal (Lk 17,5) is foglalkozott, Szent Ferenc is tökéletes harmóniában élt a teremtett világgal. Rámutatott, hogy a teremtésről való gondoskodás elválaszthatatlan az egymásról való gondoskodástól, az igazságosságtól és a belső békétől. Látta, hogy minden mindennel összefügg, és ezt örömteli, befogadó szívvel élte meg – ezért Szent Ferencet mindig szerették, és most is szeretik. Emberségünk lényegéhez vezet el minket, és mély belső megtérésre hív: “Olyan ez, mint amikor beleszeretünk valakibe. Ferenc valahányszor nézte a napot, a holdat vagy akár a legkisebb állatokat, mindig énekelni kezdett, és dicsérô énekébe az összes teremtményt bevonta” (Laudato Si’, 11).
Nekünk is tudatosítanunk kell mindezt, és helyre kell hoznunk megromlott kapcsolatunkat a természettel és egymással. Hagyjuk abba a rombolást, és vegyük komolyan, hogy gondot kell viselnünk közös otthonunkra, mert szorosan kapcsolódunk minden létezőhöz.
Forrás: Tríona Doherty and Jane Mellett, The Sacred Heart Messenger, October 2021
Bővebben
A háláról
Sok minden szól a hálaadás mellett. Az élet drága ajándék, amit értékelnünk és élveznünk kell. Ismerek egy aranyos nénit, aki szerint állandóan hálás szívvel kellene élnünk. Ő minden reggel és este hálát ad Istennek. Bárcsak mind így tudnánk élni! Ne csak nekünk adott drága ajándékáért adjunk hálát Istennek. Jó, ha mindent értékelni tudunk. Gazdagítja szemléletünket. Sokkal pozitívabbá válunk, és megtaláljuk a jót mindenben, amit Isten ad nekünk.
Sok dolgot természetesnek vélünk, és ez negatív szemléletet szülhet. Aki hálás szívvel él, tudja, hogy mindent Istentől kapunk, és ő azt akarja, hogy boldogok legyünk. Ez az a nap, amit az Úr rendelt, örvendjünk és vigadjunk rajta.
Forrás: Mary Hunt, The Sacred Heart Messenger, February 2022
Bővebben
Legyünk hálásak élelmiszer-tartalékainkért
Rengeteg élelmiszert pazarolunk el.
Túl sokat vásárolunk.
Elkápráztatnak a “2-t fizet, 3-at kap” és más hasonló akciók.
Ferenc pápa így beszélt az élelmiszer-pazarlásról egyik audienciáján:
“Nagyszüleink számára szabály volt, hogy nem dobják el a maradékot. Minket a fogyasztói szemlélet hozzászoktatott a napi pazarláshoz, és nem fogjuk fel annak valódi jelentését. … Az étel kidobása olyan, mintha azt a szegények és éhezők asztaláról lopnánk el. Az ENSz élelmezési ügynöksége szerint évente az emberi étkezésre termelt javaknak egyharmada, kb. 1,4 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe.”
Akárcsak Jézus, Ferenc pápa is erős szavakat használ, amikor hangsúlyozni akarja mondandóját. Olyasmit juttat eszünkbe, amit nem szívesen hallunk. Amikor elpocsékoljuk az ételt, tiszteletlenül bánunk a föld-adta javakkal. A bolygónk iránti törődés nemcsak a környezetvédelemről szól, hanem arról is, hogy biztosítjuk a föld forrásainak egyenlő szétosztását, és hálásak vagyunk azért, amit a föld ad nekünk.
Forrás: Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, September 2022
Bővebben
Osztozunk a közös otthonon, és gondját viseljük
Érdemes feltárni annak a fogalomnak a gazdagságát, melyet Ferenc pápa földanyánkra alkalmazott: “közös otthonunk”. Ha boldog gyermekkorod volt, az otthon az a hely, melyet legjobban szeretsz: összefonódnak benne a környezet vonásai és a szeretetteljes kapcsolatok, melyek életed kezdetét meghatározták. Ahogy Elvis Presley mondta: otthonod az, ahol a szíved van. Erre rímel az a mondás is, hogy “a ház építéséhez elég a kéz, de az otthon építéséhez szív kell”.
Így ír a pápa:
“Közös otthonunk olyan, mint egy testvér, akivel osztozunk a létben, és mint egy szép anya, aki karjába zár minket” (Laudato Si’, 1).
Nehéz elképzelni szívhez szólóbb nevet világunkra, mint azt, hogy “közös otthonunk”. “Bolygónkat hazaként fogjuk fel, az emberiséget pedig egyetlen népként, amely egy közös otthonban lakik” (Laudato Si’ 164).
Újra fel kell fedeznünk, milyen az, ha mély, szerető kapcsolatban élünk a Földdel és annak minden lakójával. Gyerekként talán kicsi ház volt az otthonunk, most meg egy egész bolygón osztozunk, és mint hajdanán Assisi Szent Ferenc érezte, feladatul kaptuk, hogy őrizzük otthonunkat, és kijavítsuk, ami elromlott benne.
Forrás: Brian Grogan SJ, Finding God in a Leaf: The Mysticism of Laudato Si’
Bővebben
Ismerni és szeretni a Bibliát
Tudjuk, hogy amikor szomorkodunk vagy kétségeink vannak, bizalommal fordulhatunk a Szentíráshoz. Amikor elővesszük a Bibliát, és rákeresünk bizonyos igékre, valójában térképet készítünk magunknak a szobákról, ahol jól érezzük magunkat Isten társaságában. Ezek a szobák otthonunkká válnak. Bemehetünk oda, amikor indul a nap, de az esti elcsendesedés nyugalmában is. Ezekben az igékben gyökeret verünk, belőlük növekedünk, mint a gyümölcsfa az első zsoltárban, “amelynek nem hull le a lombja”.
A Biblia, az evangéliumok biztosítanak róla, hogy amikor betérünk ebbe az otthonba, sohasem vagyunk egyedül. Az ige beszélgetésre hív – akár szavakkal, akár csendesen. Ez a beszélgetés gyakran bevon a bibliai történetek szereplőinek színes társaságába is.
Ha otthon vagyunk Isten igéjében, bármikor visszavonulhatunk a magányba, ha szükségünk van rá. De társaságot is ad, olyan emberekét, akik meg tudnak nyugtatni, ha zaklatottak vagyunk, és felserkentenek, ha túlságosan elkényelmesedtünk.
Alan Hilliard, The Sacred Heart Messenger
Bővebben
Rátalálni a boldogságra a spiritualitáson keresztül
Az ember boldogságra vágyik. Van úgy, hogy rossz helyen keressük, és boldogtalanabbá válunk, mint amilyenek voltunk, mikor elkezdtük keresni a boldogságot. Az ilyen meggondolatlan döntés gyakran további személyes és közösségi boldogtalanságot szül. Ez a rekreációs drog nem fog megártani. Csak szórakozom. Jól vagyok, majd én vezetek. Az emberi tapasztalat azt mutatja, hogy legboldogabbak akkor vagyunk, amikor a hétköznapi élet körülményei között gyakoroljuk az együttérzést, a nagylelkűséget. A „kis, nem-fontos, de kedves, szivbőlfakadt” tetteket (William Wordsworth: Sorok a tinterni apátság fölött – ford. Szabó Lőrinc), melyek megtöltik mindennapjainkat. A mások iránti figyelmességből elégedettség és béke fakad, amivel üdvözölni tudjuk az örömöket, és el tudjuk fogadni a bánat terheit. A felelőtlen örömingerek gyakran boldogságnak látszanak. Pedig általában felszínesek és múlandók, s csak ürességet hagynak maguk után. A boldogság az a béke és elégedettség, mely segít felelősséggel a pályán maradni. Az elragadtatás felszínes érzései hamar elszállnak. Egy egészséges spiritualitás kialakítása segít megtalálni a tartós békességet, mert a békéhez vezető út a reflektív életből indul, ha tapasztalatból megtanuljuk, hogy mit is jelent valójában hiteles embernek lenni. Ha életünkből hiányzik a reflexió, sekélyes életet élünk.
Forrás: Jim Maher SJ, Reimagining Religion: A Jesuit Vision
Bővebben