Okosan élni a szabadsággal
Dachau közelebb volt Münchenhez, mint gondoltam. Valamiért azt hittem, hogy eltévedek a vidéken – láthatatlanná válok, és talán meg is bolondulok. A túra során megtudtam, hogy a tábor az 1930-as évek elején épült. Nem azért, hogy egy bizonyos népcsoportot zárjanak be ide, hanem hogy mindenkit, aki nyilvánosan nem ért egyet Hitler politikájával. Ez idővel módosult.
A túra egyszerre volt komor és érdekes. Sok megjegyzésre méltó dolgot hallottam, láttam, de valamit biztos nem fogok elfelejteni. A túra végén az idegenvezető beszélt azokról a napokról, amikor a német katonák elhagyták a tábort, és a foglyokat a szállásukon hagyták. Amikor a foglyok megtudták, hogy a katonák eltávoztak, el akartak menni, de a foglyokért felelős szövetséges tisztek ragaszkodtak hozzá, hogy maradjanak ott, ahol vannak. Napokkal később a szövetséges csapatok megtalálták a tábort, és kiszabadították a foglyokat. A katonákat sokkolta az, amit találtak.
A szövetséges táborparancsnokoknak igazuk volt. Ha a foglyok kijutnak a közutakra, meg is halhattak volna, vagy megtámadhatták volna őket az előrenyomuló csapatok, akik a távolból nem láthatták, kik közelednek.
Miután véget ért a vezetett túra, egy darabig csendben álldogáltam. Egy halk kicsi hang szólalt meg a lelkemben, és azt mondta: „a szabadságot gyakran nehezebb kezelni, mint a fogságot”. Ez a halk kis hang és annak a fogolytábornak a képe sokszor eszembe jutott, amikor változásokkal és a velük járó új kihívásokkal és lehetőségekkel szembesültem.
Alan Hilliard, Merülés az életbe: 40 elmélkedés a törékeny Földért
Élet az évközi időben
Húsvét dátumától függően harminchárom vagy harmincnégy évközi vasárnap van egy évben. Angolul ezt az időszakot “hétköznapi időszaknak” (Ordinary Time) nevezik, mely azt sugallja, hogy ilyenkor nem történik semmi különös, semmi rendkívüli. Pedig ez az időszak tölti ki a liturgikus év nagy részét, és távolról sem értéktelen, unalmas része az évnek. Azért nevezik “ordinary”-nak, mert meg van számozva. A latin “ordinalis” számozottat jelent. Az évközi idő az egyház mindennapi élete, amely nem az ünneplésről vagy a böjtölésről szól. Az első része karácsony után kezdődik és nagyböjtig tart, a második pünkösd után indul, és advent előtt ér véget.
Az évközi időben bontakozik ki előttünk Jézus élettörténete, küldetése, üzenete és szolgálata: a csodák, a példabeszédek, a tizenkettő elhívása, a Hegyibeszéd, az Élet Kenyerének ajándéka. Ezek mind az evangéliumi élethez kapcsolnak minket, melynek követésére meghívást kaptunk.
Mint minden liturgikus időszakot, az évközi időt is meg kell élni! Nem lehetünk passzív befogadói a keresztény élet liturgiájának. Az a hivatásunk, hogy teljességében és aktívan vegyünk részt Jézus változatos életében, és életünk hétköznapiságát emeljük be liturgiánkba.
Az évközi idő minden, csak nem hétköznapi. Egy olyan időszak, amikor Isten rendkívüli dolgokat visz véghez közönséges emberek életében. Csak vegyük észre, hogy hétköznapi életünk mindennapi eseményeit Isten jelenléte táplálja.
Próbáljuk mindannyian az evangéliumi utat követni az itt és most megszokottságában, a mindennapok kuszaságában, zűrzavarában és csodáiban. Isten ott van mindezekben.
John Cullen, The Sacred Heart Messenger, June 2023
Bővebben
A lélek fájdalma és a gyógyulás
Mindannyian kaptunk sebeket, sérültek, megtörtek, gondterheltek vagyunk. Mindenkinek szüksége van gyógyulásra. A gyógyulás gyakran nem a testünk szükséglete. Lehetnek érzelmi sebhelyeink, megbántott érzéseink, gyászolunk, kapcsolataink és emlékeink szorulnak gyógyulásra. Elképesztő, hogy mennyire törékenyek, gyengék és sebezhetőek vagyunk. Sokan küzdenek alacsony önbecsüléssel, kisebbrendűségi érzéssel, az egészséges önértékelés és önbizalom hiányával. Úgy érzik, nem elég jók. Az ilyen jellegű gyógyuláshoz a dicsérő, bátorító és megerősítő szavakon keresztül vezet az út. Bárhová mész is ma, fordulj másokhoz bátorító szóval, és csak figyeld, mi történik. A legnagyobb gyógyító terápia a barátság. Több gyógyulás történik egy csésze tea mellett, mint sok tanácsadó szobában. Vigyáznunk kell egymásra. Tanuljunk meg együtt élni a fájdalommal, és megbirkózni vele. Ismerjük fel, hogy nem baj, ha nem vagyunk jól. Nem az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan kezeljük a történteket. Ha az élet citromot ad a kezedbe, csinálj belőle limonádét. Egy kis bátorítás, egy kedves szó és a figyelő fül elindíthatja a gyógyulást.
Terence Harrington OFMCap, The Sacred Heart Messenger, December 2023
Bővebben
Isten a mi legmélyebb vágyunk
Az egyház számára Mária a hit, a jóság és a tanítványság példaképe. A Magnificatban találunk egy negyedik tulajdonságot, mely az összes többit alátámasztja. Mária a vágyakozás mintája is: segít ráébrednünk, mi is az, amire vágyunk. “Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.” Mária nem azt mondja, hogy boldog, hanem kifejezi örömét, szíve „ujjong”. A boldogság egy elégedett állapot, amit egy ideig átélhetünk, az örömben viszont van valami izgalom, valami vágyakozás. Vágyakozás valamire, amit óhajtunk, egy csodálatos, sóvárgó várakozás. Olyasmi, mint amit a gyermekek tapasztalnak meg, amikor alig várják, hogy eljöjjön a karácsony, és megkapják ajándékaikat. Ezt az izgatott várakozást sokkal inkább fel tudom idézni, mint bármilyen ajándékot, amit valaha kaptam.
Úgy képzelem, hogy Mária sokkal erősebb és teljesebb tapasztalatról számolt be Erzsébetnek, mint amilyen a gyermekek karácsony-várása. Mert ő az után vágyakozik, akit méhében hordoz: az Istenre. Örül küldetésének, hogy világra fogja hozni az Üdvözítőt. Ettől kezdve mindig arra fog vágyakozni, ami Fiának és az Atyának a vágya az ő életére, és rajta keresztül Isten népének sorsára.
Amikor elérünk egy mérföldkőhöz, vagy birtokba vehetünk valamit, amire régóta vágytunk, az elégedettség ragyogása egy időn túl megfakul. Mindig kerül valami új, ami magával ragad. Ez azért van, mert nem valami szépre vágyunk, hanem magára a szépségre, nem ezt vagy azt a jó dolgot kívánjuk, hanem magát a jóságot. Röviden: Isten után sóvárgunk. Ő a mi legmélyebb vágyunk.
Eamonn Walls SJ, The Sacred Heart Messenger, May 2023
Bővebben
Terheink
Mind hordozunk kisebb-nagyobb terheket, melyeket gyakran mások raknak ránk. Jézus világossá teszi, hogy az Istennel való kapcsolat nem egy újabb súly akar lenni már teher alatt görnyedő embereken. Ő annak terhét is hordozta, hogy sokan ellenszegültek mindannak, ami mellett ő kiállt, de a legnagyobb teher a kereszten nehezedett rá. Azért viselte el, hogy segíthessen nekünk terheink hordozásában. Élete, halála és feltámadása által kiárasztotta a világra Isten szeretetének erejét, a Szentlélek erejét, mely életet és erőt ad. Szent Pál is teher alatt görnyedt, mikor börtöncellájából a filippieknek írt, mégis ki tudta mondani, hogy „mindenre van erőm Abban, aki megerősít engem“ (Fil 4,13). Az Úr megerősít minket terheink cipelésében, hogy tudjunk másoknak is segíteni terheik hordozásában. Ahogy Pál írja a galatáknak: „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét“ (Gal 6,2). Krisztus törvénye, mely a szeretet törvénye és a Lélek gyümölcse, nem újabb terhet rak ránk, hanem felemeli a már meglévőket.
Forrás: Martin Hogan, The Word is Near You, on Your Lips and in Your Heart
Bővebben
Lelki otthonunk
Valakitől egyszer megkérdezték: “Miért vesződsz még mindig a templomba járással?” A válasz: “Mert az a lelki otthonom”. Halljuk a hazahívást, és visszajövünk, gyakran a nagyböjti időben. El-elkóborolunk Istentől rövidebb-hosszabb időre. Talán úgy érezzük, nem térünk vissza többé, de ha megtesszük, tudjuk, hogy hazajöttünk.
A templom otthon, mert ott lakik Jézus – nemcsak az épületben, hanem az emberekben is. Jézus ott él mindegyikünkben, mert “lakást vesz nálunk”. És ott él a közösségünkben is, “ahol ketten vagy hárman összejönnek az ő nevében…”.
Fontos, hogy a templomot és összejöveteleinket olyanná tegyük, hogy a hazatérés élményét nyújtsa. Templomotthonunkban hétről hétre hallhatunk a gyülekezet szükségleteiről, örömeiről. Foglalkozunk a szegényekkel, a haldoklókkal, megemlékezünk azokról, akik előttünk mentek el.
Az otthon létrehozásához mindenki hozzájárul. A pap nem képes ezt egyedül megtenni. Igyekszünk-e elérni, hogy templomi közösségünk mindenkit szívesen fogadjon, tartsa a kapcsolatot a helyiekkel, és szervezzen olyan eseményeket, melyekre mindenki szívesen eljön?
Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, February 2023
Bővebben
Hallgatni az evangéliumot
Hétvégenként többnyire az egyik helyi börtönben misézek. Általában a rabok 10-15 százaléka eljön a misére, ez sokkal több, mint amennyit várnánk. Nagyjából három csoportra oszlanak: az első csoport a „bölcsőtől katolikusok”, azok, akiknek ott a helyük, és ők azok, akik néha gondot tudnak okozni. A második csoportba a különböző protestáns felekezetek tagjai tartoznak, akik nem keltek fel időben az anglikán istentiszteletre; a harmadikba pedig azok, akik úgy néznek ki, mint akik még sohasem voltak templomban. A harmadik csoport talán kíváncsiságból jön, csak azért, hogy legyen valami elfoglaltságuk. Fogalmuk sincs, hogy hol vannak, vagy hogyan kell viselkedniük, de ők azok, akik a legjobban figyelnek.
Sokáig csodálkoztam, honnan ez a figyelem, amíg egyikük, Kolo, egy ghánai rab fel nem világosított:
„Atyám, a börtönbe kerülés elég egyértelmű jele annak, hogy életünkre az A terv nem működik. És ha előállsz egy B tervvel, ami esetleg működhet, akkor vagy hisznek neked, vagy nem, vagy egyetértenek veled, vagy nem, de mindig meg fogják hallgatni, mit mondasz.” Ebben a pillanatban azt gondoltam magamban, hogy „Igen, ezért keltem fel ma reggel. Tudtam, hogy valami oka van”. Nagy alázatra tud indítani, hogy az emberek, akiknek prédikálsz, talán most hallják először az evangéliumot.
A férfiak feladata, amely nem különbözik a miénktől, hogy Krisztus jelenléte legyenek azon a helyen, ahol élnek és dolgoznak. Nem hiszem, hogy van olyan gyülekezet, amely ne tanulhatna valamit a „bent” élő katolikus keresztény közösségektől.
Forrás: Paul O’Reilly SJ, Hope in All Things
Bővebben
Mi Isten országa?
Mi Isten országa? Erre nem könnyű válaszolni. Talán olyan, mint amit egy szemtanú beszámolójában olvastam arról, hogy mit tapasztalt, amikor egy hirtelen jött téli zápor lezúdult egy nagyvárosra, vásárlási csúcsidőben. Az eső váratlanul érte az embereket, és ahogy igyekeztek behúzódni valahová, azt látta, hogy néhány fiatal odamegy egy kerekesszékes fiúhoz, és segítenek az édesanyának bevinni gyermekét az eső elől. Egy férfi levetett zakóját emelte felesége feje fölé, miközben a jéghideg víz végigcsorgott az inge hátán. Egy lány otthagyta a menedéket nyújtó bejáratot, hogy átadja helyét egy idős asszonynak. Egy fiatal édesanya a kabátjába burkolva védte kicsi gyermekeit.
Olyan egyszerű az egész, de aki ezt szemlélte, minden jelenetben a megvalósult Isten országára pillantott rá. Isten országa akkor él, amikor a másik fontosabb, mint én vagyok. Isten országa nem földrajzi hely és nem fallal körülzárt kert. Nem valahol van, ahova el kell érnem, hanem valóság, amit megélnem kell. Nem a jövőben lesz, hanem abban, ahogyan most élünk, teljesen és lelkesen, szabadon és örömmel, másokért és másokkal, hogy Isten dicsősége újra meg újra megnyilvánuljon, még akár egy hirtelen lezúduló téli záporban is.
Forrás: Vincent Sherlock, Let Advent be Advent
Bővebben
Kapcsolatunk Istennel
Az első húsvét a tanítványok minden várakozását túlszárnyalta. Húsvét azóta is felülmúlja minden elképzelésünket. A feltámadt Úr továbbra is meg tud lepni minket. Megjelenik köztünk, mikor úgy tűnik, minden remény elveszett; megérint jelenléte, amikor legkevésbé számítunk rá. Amikor tisztán látjuk, hogy nem tudjuk követni, kimondja nekünk békét teremtő szavát, mert ha mi hűtlenek lennénk is, ő mindig hűséges marad. Húsvét azt hirdeti, hogy Istennel való kapcsolatunk története sosem ér véget, mert az ő kapcsolata velünk örökké tart. Továbbra is megáll közöttünk, biztosít jelenlétéről, megajándékoz békéjével, és küldd, hogy legyünk a remény hírvivői.
Forrás: Martin Hogan, The Word is Near You, on Your Lips and in Your Heart
Bővebben
Összegyűlünk Krisztusban
A szenvedéstörténetben két lavór víz szerepel. Az egyik Pilátusé, amit arra használt, hogy minden felelősséget lemosson magáról. A másik az, amellyel Jézus mosdat, átitatva lelkünket bőséges szeretetével.
A két lavór mindig ott van előttünk életünk során. Jézustól megtanuljuk, hogy amikor a szegények mellé állunk, lelkünk gazdagodik. Önelégültségünk visszaszorul, kitágul életünk és látókörünk. Az, hogy a törülköző a kezünkben van, nem azt jelenti, hogy mások belénk törölhetik a lábukat. Nem arra vagyunk meghívva, hogy az emberek igényeit, hanem hogy a szükségleteiket szolgáljuk. Krisztus nevében szolgálunk másokat. Megosztjuk, amink van, de ami még fontosabb, azt, hogy kik vagyunk, különösen olyan emberekkel, akiket mások elutasítanak, akiktől távolságot tartanak. Ők átalakítanak minket, megmutatják nekünk Isten szívét. Ők a próféták, a prédikátorok és az evangélium provokatív tanúi. Felkavaró és nyugtalanító kérdésekkel szembesítenek, és arra ösztönöznek, hogy új szemmel és új szívvel tekintsünk a passióra és húsvétra.
Húsvét arra hív, hogy összegyűlve az Eucharisztiára, közösségként emlékezzünk az Úrra. Ő ránk, az egyházra bízza jövőjét a világban.
Forrás: John Cullen, The Sacred Heart Messenger, April 2022
Bővebben