A hit különböző módon nyilvánul meg
Az utolsó ítéletről olvasva, egy nyolcvanas éveiben járó hölgy elgondolkodva megkérdezte: “Ha Isten megbocsát nekem, miért van ítélet?” Értettem a kérdését. Egy kis teológiai szabadságot engedve magamnak, azt válaszoltam, hogy a halálunkat követő ítélet arra szolgál, hogy Isten újra elmondja mindegyikünknek, hogy bocsánatot nyertünk, és emlékeztessen a sok jóra, amit tettünk vagy próbáltunk tenni az életben. Erre megjegyezte: “Ez vigasztaló azokra nézve, akik meg voltak keresztelve, de aztán letértek az útról.” Vajon nem magára, hanem a gyermekeire gondolt, akik már nem jártak templomba? Azt hiszem, igen. Sok ember vallással kapcsolatos kérdései a mások iránti aggódásból erednek.
Számos szülő és nagyszülő aggódik a hit hiánya miatt gyermekeiben, unokáiban. Egy egész nemzedék mély szomorúsága ez, akik mindent megpróbáltak, hogy továbbadják a hitet és a vallást. Talán segít néhány bölcsességmorzsa: “Add át Istennek ezt a gondodat, ő még nálad is jobban szereti őket”. “Ahogy az életútját, úgy az Istenhez vezető saját útját is mindenki maga találja meg.” “A hit meg fog jönni a maga idejében”. Megnyugtató arra gondolni, hogy sok jóságot – kedvességet, a szegények szeretetét, imádságot, törődést, együttérzést – adnak tovább a szülők, még ha az ifjabb generáció esetleg másképpen fejezi is ki a hitét.
Mária és József nem értette, mi ütött Jézusba, hogy elszökött tőlük, s hagyta, hogy aggódjanak érte. Ő ezzel magyarázta: “Atyám dolgaiban kell lennem”, és ez ránk is érvényes. Sokan más módon járnak atyjuk dolgában, mint én vagy a szüleik. A lényeg, hogy valahol, valamilyen módon, míg megpróbálunk jól élni, “atyánk dolgaiban” járunk.
Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, January 2021