Okosan élni a szabadsággal

Dachau közelebb volt Münchenhez, mint gondoltam. Valamiért azt hittem, hogy eltévedek a vidéken – láthatatlanná válok, és talán meg is bolondulok. A túra során megtudtam, hogy a tábor az 1930-as évek elején épült. Nem azért, hogy egy bizonyos népcsoportot zárjanak be ide, hanem hogy mindenkit, aki nyilvánosan nem ért egyet Hitler politikájával. Ez idővel módosult.

A túra egyszerre volt komor és érdekes. Sok megjegyzésre méltó dolgot hallottam, láttam, de valamit biztos nem fogok elfelejteni. A túra végén az idegenvezető beszélt azokról a napokról, amikor a német katonák elhagyták a tábort, és a foglyokat a szállásukon hagyták. Amikor a foglyok megtudták, hogy a katonák eltávoztak, el akartak menni, de a foglyokért felelős szövetséges tisztek ragaszkodtak hozzá, hogy maradjanak ott, ahol vannak. Napokkal később a szövetséges csapatok megtalálták a tábort, és kiszabadították a foglyokat. A katonákat sokkolta az, amit találtak.

A szövetséges táborparancsnokoknak igazuk volt. Ha a foglyok kijutnak a közutakra, meg is halhattak volna, vagy megtámadhatták volna őket az előrenyomuló csapatok, akik a távolból nem láthatták, kik közelednek.

Miután véget ért a vezetett túra, egy darabig csendben álldogáltam. Egy halk kicsi hang szólalt meg a lelkemben, és azt mondta: „a szabadságot gyakran nehezebb kezelni, mint a fogságot”. Ez a halk kis hang és annak a fogolytábornak a képe sokszor eszembe jutott, amikor változásokkal és a velük járó új kihívásokkal és lehetőségekkel szembesültem.
Alan Hilliard, Merülés az életbe: 40 elmélkedés a törékeny Földért