Emlékezzünk halottainkra

November egy olyan időszak, amikor halottainkért imádkozunk és felidézzük életüket. Sok emlékünk lehet azokról, akik előttünk távoztak el. Egész kincsesbányánk van szeretett családtagjainkhoz kapcsolódó szép emlékekből, és talán van köztük néhány fájdalmas emlék is szakításról és kibékülésről; vannak emlékeink az iskolatársainkról, tanárainkról, szomszédokról és számtalan apró kedves pillanatról.

Visszatekintve láthatjuk, hogy az életben sok történés, amire nem számítottunk, megérte a fáradságot, és végül boldogságot hozott, még akkor is, ha akkoriban nehéz volt. A hit segít feldolgozni a fájdalmas veszteségeket, a szeretett emberek hiányát, vagy ha valamit megbántunk velük kapcsolatban. Most már Istennél vannak, a szeretet teljességében, megbánva hibáikat, bűneiket, tévedéseiket. Istennel az örökkévalóságban a legjobb önmagunk leszünk.

Temetésen gyakran halljuk a Prédikátor könyvéből a “mindennek ideje van” részt. Halálunk időpontját nem mi választjuk meg. A testünk felhúzott órája előbb-utóbb lejár. Isten nagyon közel van akkor hozzánk, ő fogad, amikor hazaérkezünk.

A temetési liturgia hálával emlékezik meg az elhunyt életéről, és mindig felmerül a kérdés, hol van ő most. Csak annyit tudunk, hogy szemtől szembe fogunk találkozni Istennel, és titokzatos módon együtt leszünk azokkal, akiket földi életünkben ismertünk és szerettünk.

Minden temetésre magunkkal vihetünk valamit, amit az elhunyttól kaptunk: segítséget, imát, szeretetet. Temetés után a szomorúság mellett mindig elgondolkozhatunk azon: “Mivel gazdagította ő az életemet?”

Donal Neary SJ, The Sacred Heart Messenger, November 2023