Hallgatni az evangéliumot

Hétvégenként többnyire az egyik helyi börtönben misézek. Általában a rabok 10-15 százaléka eljön a misére, ez sokkal több, mint amennyit várnánk. Nagyjából három csoportra oszlanak: az első csoport a „bölcsőtől katolikusok”, azok, akiknek ott a helyük, és ők azok, akik néha gondot tudnak okozni. A második csoportba a különböző protestáns felekezetek tagjai tartoznak, akik nem keltek fel időben az anglikán istentiszteletre; a harmadikba pedig azok, akik úgy néznek ki, mint akik még sohasem voltak templomban. A harmadik csoport talán kíváncsiságból jön, csak azért, hogy legyen valami elfoglaltságuk. Fogalmuk sincs, hogy hol vannak, vagy hogyan kell viselkedniük, de ők azok, akik a legjobban figyelnek.

Sokáig csodálkoztam, honnan ez a figyelem, amíg egyikük, Kolo, egy ghánai rab fel nem világosított:
„Atyám, a börtönbe kerülés elég egyértelmű jele annak, hogy életünkre az A terv nem működik. És ha előállsz egy B tervvel, ami esetleg működhet, akkor vagy hisznek neked, vagy nem, vagy egyetértenek veled, vagy nem, de mindig meg fogják hallgatni, mit mondasz.” Ebben a pillanatban azt gondoltam magamban, hogy „Igen, ezért keltem fel ma reggel. Tudtam, hogy valami oka van”. Nagy alázatra tud indítani, hogy az emberek, akiknek prédikálsz, talán most hallják először az evangéliumot.

A férfiak feladata, amely nem különbözik a miénktől, hogy Krisztus jelenléte legyenek azon a helyen, ahol élnek és dolgoznak. Nem hiszem, hogy van olyan gyülekezet, amely ne tanulhatna valamit a „bent” élő katolikus keresztény közösségektől.

Forrás: Paul O’Reilly SJ, Hope in All Things