Isten a mi legmélyebb vágyunk

Az egyház számára Mária a hit, a jóság és a tanítványság példaképe. A Magnificatban találunk egy negyedik tulajdonságot, mely az összes többit alátámasztja. Mária a vágyakozás mintája is: segít ráébrednünk, mi is az, amire vágyunk. “Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.” Mária nem azt mondja, hogy boldog, hanem kifejezi örömét, szíve „ujjong”. A boldogság egy elégedett állapot, amit egy ideig átélhetünk, az örömben viszont van valami izgalom, valami vágyakozás. Vágyakozás valamire, amit óhajtunk, egy csodálatos, sóvárgó várakozás. Olyasmi, mint amit a gyermekek tapasztalnak meg, amikor alig várják, hogy eljöjjön a karácsony, és megkapják ajándékaikat. Ezt az izgatott várakozást sokkal inkább fel tudom idézni, mint bármilyen ajándékot, amit valaha kaptam.

Úgy képzelem, hogy Mária sokkal erősebb és teljesebb tapasztalatról számolt be Erzsébetnek, mint amilyen a gyermekek karácsony-várása. Mert ő az után vágyakozik, akit méhében hordoz: az Istenre. Örül küldetésének, hogy világra fogja hozni az Üdvözítőt. Ettől kezdve mindig arra fog vágyakozni, ami Fiának és az Atyának a vágya az ő életére, és rajta keresztül Isten népének sorsára.

Amikor elérünk egy mérföldkőhöz, vagy birtokba vehetünk valamit, amire régóta vágytunk, az elégedettség ragyogása egy időn túl megfakul. Mindig kerül valami új, ami magával ragad. Ez azért van, mert nem valami szépre vágyunk, hanem magára a szépségre, nem ezt vagy azt a jó dolgot kívánjuk, hanem magát a jóságot. Röviden: Isten után sóvárgunk. Ő a mi legmélyebb vágyunk.

Eamonn Walls SJ, The Sacred Heart Messenger, May 2023