A teljes megbocsátás

Hibáinkból tanulnunk kell, és ki kell nőnünk belőlük. Lehetőséget adnak arra, hogy talán szégyenlősen és alázatosan, de elkötelezetten visszaforduljunk Istenhez a biztos megbocsátásért és a szükséges erőért, hogy egy jobb úton tudjunk továbbhaladni. Az Újszövetség egyik legjobb sora is kudarchoz kapcsolódik, és a tékozló fiú, vagy ahogy egyre inkább ismerik, a megbocsátó apa történetében olvasható. Amikor az önfejű fiú, aki nagyon elszúrta, visszatér apjához, hogy bocsánatot kérjen, ezt olvassuk az apa reakciójáról: „A nyakába borult és megcsókolta.”

Milyen csodálatos, hogy olyan Istenünk van, aki a nyakunkba borul és megcsókol, amikor valamit elrontunk az életünkben és bocsánatot kérünk tőle! És mi lehetne jobb módja annak, hogy jelenléte legyünk a világban, mint ha ugyanezt tesszük azokkal, akik az életünkhöz tartoznak?

Forrás: Deeper into The Mess: Praying Through Tough Times by Brendan McManus SJ and Jim Deeds (p.25)

Bővebben

Hogyan segíthet ma nekünk Loyolai Ignác

Ignác hasznos, gyakorlati útmutatást ad, hogyan értelmezzük hangulatainkat, hogy teljes életet élhessünk, és a legtöbbet hozhassuk ki a nekünk adott sok ajándékból. Buzdít, hogy fedezzük fel, kik vagyunk valójában, és mit is akarunk az élettől. Azt szeretné, hogy – Walt Whitman költő szavaival élve – „szőjem meg önmagam dalát”. Ignác, aki tudja, hogy mennyi mindent kapunk a szerető Isten kezéből életkörülményeink által, arra hív, hogy gondoljuk át, hogyan tudunk visszaadni valamit abból, amit kaptunk, támogatva az élet útját velünk járó társakat, különösen azokat, akiket legyengítettek az út nehézségei.

Forrás: Pathways to a Decision, with Ignatius of Loyola by Jim Maher SJ (p.8)

Bővebben

Jusson eszedbe: szeretve vagy…

A Lelkigyakorlatok középpontjában a Jézussal való kapcsolat áll, és az a felismerés, hogy Jézus személyesen értem szenvedett és halt meg. Ennek belátása mindent megváltoztat: ha tudod, hogy szeretnek, és érdemes vagy arra, hogy valaki meghaljon érted, felszabadulsz és átalakulsz. Néha életünk egy nagy eseménye, vagy egy krízispillanat kell ahhoz, hogy rájöjjünk keresztény voltunknak arra az igazságára, hogy saját erőnknek vagy egónknak korlátai vannak, és csak akkor válunk szabaddá, ha teljesen átadjuk magunkat a szeretet Istenének.

Forrás: Brothers in Arms by Brendan McManus SJ (p.71)

Bővebben

Megtalálni Istent a mindennapiban

Szent Ignác azt mondta, hogy Isten közvetlenül velünk foglalkozik, és mindig megpróbál elérni minket, ezért a mi feladatunk az, hogy felismerjük, hol van jelen a mindennapi életünkben. Még a zűrzavarban, a szennyben és mocsokban is mindig ott van Isten. Ez lehet meglepő, de ugyanakkor felszabadító is. A mi feladatunk az, hogy észrevegyük, hol hív Isten, és megtanuljunk válaszolni. Vegyük észre, hogyan segít megváltoztatni a helyzeteket, amelyekbe kerülünk. Nincs értelme mindig ugyanazokat a régi imádságokat mondani, ugyanúgy, amikor Isten kreatív válaszra vár, és valami újat akar kihozni belőlünk. Ez egy kaland az ismeretlenbe, amihez vehetünk néhány támpontot az előttünk járt bölcs emberektől, ugyanakkor bíznunk kell az ösztöneinkben, és hinnünk kell, hogy Isten új lehetőségeket kínál nekünk. Tedd imádat valóságossá, jöjjön a szívedből, alapuljon tapasztalataidon, és lépj ki az ismeretlenbe. Isten vár rád.

Forrás: Deeper into The Mess: Praying Through Tough Times by Brendan McManus SJ and Jim Deeds (p.7).

Bővebben

Nem erre számítottam…

A túlzó elvárások és az a vágy, hogy a már megtapasztalt dolgok ugyanúgy megismétlődjenek, gáncsoló kötődéssé válhatnak, mely a múlt csapdájába zár, és nem engedi, hogy elfogadjuk az új realitásokat. Az elvárások, ha nem vizsgáljuk felül őket, gondolatainkat uraló bálványokká válhatnak, melyek megfosztanak békénktől, és ezért fontos, hogy újra meg újra a valósághoz igazítsuk őket. Az ignáci szabadság ennek az ellenkezője: előfeltételezések és elvárások nélkül fogadjuk nyitottan, ajándékként az új körülményeket, hogy felismerjük Isten örök újszerűségét az adott helyzetben.

Forrás: Brothers in Arms by Brendan McManus SJ (p.39)

Bővebben

Látogatás és ajándékozás karácsonykor

Nem szoktunk belegondolni, valójában mi zajlik, amikor karácsonyi látogatást teszünk valakinél: barátainknál, családunknál, idegeneknél és szomszédoknál, a templomunkba járóknál és talán más felekezetűeknél is, hogy vallásunk fő ünnepén együtt legyünk velük. Miközben, talán egy ajándékkal vagy üdvözlőkártyával a kezünkben, bekopogtatunk vagy becsengetünk, talán eszünkbe juthat egy pillanatra Mária és Erzsébet találkozása: ott nem volt féltékenység vagy irigység, csak az őszinte öröm, hogy együtt játszanak szerepet Isten csodálatos tervének misztériumában. Örüljünk, hogy osztozhatunk örömben, izgalomban és igen, áldásban valakivel, akinek az élete abban a pillanatban keresztezi a miénket. Lehet, hogy nem sokat tudunk adni, de ahogy a „Sivár tél közepén” kezdetű karácsonyi ének utolsó versszakában áll: a szívünk a legnagyobb kincs, és azt a Krisztusgyermeknek adhatjuk úgy, hogy megosztjuk másokkal, amink van.

Forrás: Journeying to the Light: Daily Readings through Advent and Christmas by John Mann (p.67)

Bővebben

Az igazságosság és béke világát várjuk

Az emberiségnek rövid a memóriája, és azt képzeli, hogy ami ma megdönthetetlennek látszik, örökre megmarad. A történelem viszont azt mutatja, hogy az egyetlen igazi és örökkévaló szikla az Úr sziklája. A keresztény ember, aki igyekszik megérteni a Messiás eljövetelét, egy olyan héber hitközösségtől kap ehhez képeket, amely őrzött egy látomást az igazságosság és a béke világáról. Krisztus is ezekből a képekből indult ki, és örökségül adja nekünk a királyságot, mely azokra az elvekre épül, melyeket ő tanított, és amelyeket megélt születése napjától kezdve. Ennek a királyságnak a kiteljesedését várjuk mi is.

Forrás: Journeying to the Light: Daily Readings through Advent and Christmas by John Mann (p.14)

Bővebben

Adventi készülődés

Várakozunk, ahogyan várnunk is kell, és közben több mint kétezer évvel Krisztus születése után, egy megváltozott világban, a régmúlt prófétáinak látomására gondolunk. Tudjuk, hogy mindennek kulcsa a Megtestesülés. Egy emberélet sem elegendő arra, hogy felfogjuk annak valóságát, hogy Isten emberré lett – most pedig csak néhány napunk maradt adventben, hogy amennyire lehet, próbáljuk megérteni, mit rejt ez a misztérium. Látásért imádkozunk tehát, hogy megpillanthassuk a kinyilatkoztatott dicsőséget, és hallásért, hogy meghallhassuk a várakozóknak szóló üzenetet.

Forrás: Journeying to the Light: Daily Readings through Advent and Christmas by John Mann (p.16)

Bővebben

“Az Úr Lelke nyugszik rajta” Iz 11,1-10

A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy előre elképzeltük. Ha keresztények vagyunk, akkor ezt Isten gondviseléseként értelmezzük, és igyekszünk követni, amit Krisztus útmutatásának hiszünk. Ehhez hozzátenném még meggyőződésemet, hogy ha olyan lépéseket teszünk, melyekről később kiderül, hogy tévesek voltak, Urunk elhív onnan, és új helyre vezet. Olyan nagy az Ő szeretete irántunk, hogy bármi történjék is, ez a szeretet nem rendül meg. Krisztussal való életünk valamiképpen mindig igazolja ezt. Gondolhatunk rá úgy is, mint egy navigációs műhold újrakalibrálására, de inkább hasonlít egy velünk sétáló barátra, aki néha gyengéden irányít, máskor meg élesen ránk kiált, hogy vegyük észre, rossz irányba tartunk.

Forrás: Journeying to the Light: Daily Readings through Advent and Christmas by John Mann (p.9)

Bővebben

‘Nem fair’

A világ helyzetét látva túlterheltnek, tehetetlennek érzhetjük magunkat. Az egyes ember nem sokat tehet. Kezdjük talán azzal, hogy a világ működését az előnytelen helyzetben lévők, a szegények, a társadalom peremén élők szemével nézzük, akiket leginkább érint a klímaváltozás. Amikor a hatodikosok Quo Vadis zarándoklatát vezettem egy háromnapos hegymászáson, valahogy természetes volt, hogy “én” nem értem célba addig, amíg “mi” mind oda nem értünk. Bármilyen gyors vagy edzett volt is valaki, ritmusát a leggyengébbhez kellett igazítania. Gyakran megálltunk, hogy bevárjuk a botladozókat, akik nehezen boldogultak a meredekebb részeken, és csak akkor indultunk tovább, mikor mindenki összeszedte magát. Az erősebbeket eleinte zavarta ez, de megtanultunk egy igen értékes leckét. Közösségként mentünk, ahol a tagok odafigyeltek egymásra. Nem versengtünk. Együttérző szolidaritás volt köztünk. Ez a tapasztalat a jobbik természetünkre világít rá.

Forrás: Reimagining Religion by Jim Maher SJ (p.116)

Bővebben