Rátalálni a boldogságra a spiritualitáson keresztül

Az ember boldogságra vágyik. Van úgy, hogy rossz helyen keressük, és boldogtalanabbá válunk, mint amilyenek voltunk, mikor elkezdtük keresni a boldogságot. Az ilyen meggondolatlan döntés gyakran további személyes és közösségi boldogtalanságot szül. Ez a rekreációs drog nem fog megártani. Csak szórakozom. Jól vagyok, majd én vezetek. Az emberi tapasztalat azt mutatja, hogy legboldogabbak akkor vagyunk, amikor a hétköznapi élet körülményei között gyakoroljuk az együttérzést, a nagylelkűséget. A „kis, nem-fontos, de kedves, szivbőlfakadt” tetteket (William Wordsworth: Sorok a tinterni apátság fölött – ford. Szabó Lőrinc), melyek megtöltik mindennapjainkat. A mások iránti figyelmességből elégedettség és béke fakad, amivel üdvözölni tudjuk az örömöket, és el tudjuk fogadni a bánat terheit. A felelőtlen örömingerek gyakran boldogságnak látszanak. Pedig általában felszínesek és múlandók, s csak ürességet hagynak maguk után. A boldogság az a béke és elégedettség, mely segít felelősséggel a pályán maradni. Az elragadtatás felszínes érzései hamar elszállnak. Egy egészséges spiritualitás kialakítása segít megtalálni a tartós békességet, mert a békéhez vezető út a reflektív életből indul, ha tapasztalatból megtanuljuk, hogy mit is jelent valójában hiteles embernek lenni. Ha életünkből hiányzik a reflexió, sekélyes életet élünk.

Forrás: Jim Maher SJ, Reimagining Religion: A Jesuit Vision