Végtelenül szeret

A Jó Pásztor hív, hogy pihenjünk meg a füves legelőkön, csöndes folyóvizek mellett. Szeretné, ha el tudnánk lazulni jelenlétében, hogy tápláljon, erősítsen, megújítson. Ha eddig a tagadás, frusztráció és zűrzavar zárt ökle volt a lelkünk, most nyíljunk ki az elfogadás, nyugalom és derű tenyerévé. Pihenés után hív, hogy járjunk még szorosabban a nyomában, szabadabban, magabiztosabban, hogy tudjunk könnyebben eligazodni életünk gyakran ködös útjain. Az újkori és a kontemplatív bölcselet sok mindenre meg tud tanítani, hogy életünk gazdagabbá váljék, s ha mindent elvégeztünk, örvendezhessünk annak, hogy végtelenül szeretve vagyunk.

Sokan megszokjuk a szorongást, nyugtalanságot, azt tartjuk, hogy ez együtt jár a munkával, a világ folyásával. Öt perc elcsendesedés értelmetlennek látszik. Pedig ha kiszakítunk napunkból egy kis időt a nyugalomra, találkozhatunk „belső mesterünkkel”, és rákapcsolódhatunk a békességre, az egyensúlyra. Elérhető ez az állapot bármelyik pillanatban: amikor beszélgetünk, amikor végezzük feladatainkat, amikor sétálunk vagy futunk és a friss szellő simogatja arcunkat.
Gavin T. Murphy, Bursting Out in Praise: Spirituality & Mental Health