Mk 3,20-35
20Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. 21Hozzátartozói is hallottak tetteiről. Elmentek, hogy erővel hazavigyék őt. Azt mondták ugyanis róla: „Megháborodott.” 22Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt állították, hogy Belzebub szállta meg, és a gonosz lelkek fejedelme által űzi ki a gonosz lelkeket. 23Ekkor magához hívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: „Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? 24Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. 25És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. 26Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. 27Senki nem mehet be az erős ember házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erős embert, és akkor majd kirabolja a házát.
28Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; 29de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek terheli.” 30Mert azt mondták: „Tisztátalan lélek van benne.”
31Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. 32A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: „Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« 33Ő így felelt nekik: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” 34Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: „Íme, az én anyám és testvéreim. 35Mert aki Isten akaratát cselekszi, az nekem testvérem, nővérem és anyám.”
“Copyright © 2021 National Council of Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved worldwide.”
Elmélkedés on Mk 3,20-35
Gondolatok a mai evangéliumhoz - 2024-06-09 Napi ima
Nincsenek megbocsáthatatlan bűnök, de lehetünk megátalkodottak, és nem kérjük, nem fogadjuk el a bocsánatot. Urunk, gyöngéd lelked érintse meg kemény szívünket, hogy elfogadjuk tőled a gyógyulás, a megbocsátás és az új élet ajándékát.
Jézus követésében még a vérségi kötelékek is másodlagosak. Ez nem azt jelenti, hogy elvetjük szeretteinket, hanem hogy Jézust állítjuk a fő helyre életünkben. Ilyenformán, valójában még nagyobb szeretetre válunk képessé, egységben tudunk élni, odafordulunk minden ember felé, és mindenkire, legyen bár rokon vagy idegen, testvérként tekintünk Krisztusban. Isten gyermekeinek látjuk őket, akik megérdemlik a szeretetet és a figyelmet.