Mk 6,45-52
45Ezután mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előre a túlpartra, Betszaidába, amíg ő elbocsátja a tömeget. 46Miután elküldte őket, felment a hegyre imádkozni.
47Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő meg egymaga a szárazon. 48Látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenszelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren járva, majd el akart mellettük haladni. 49Azok pedig látva őt, amint a tengeren jár, kísértetnek nézték és fölkiáltottak, 50mert mindnyájan látták őt, és zavarba estek. De ő mindjárt megszólította őket, és azt mondta nekik: »Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!« 51Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Ők erre még jobban álmélkodtak magukban. 52Nem okultak ugyanis a kenyerek csodájából, s a szívük még érzéketlen volt.
“Copyright © 2021 National Council of Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved worldwide.”
Elmélkedés on Mk 6,45-52
Gondolatok a mai evangéliumhoz - 2026-01-09 Napi ima
Látjuk, hogy a tanítványokkal való törődés mindig ott volt a lelkedben, Uram. Mikor azt láttad, mint ebben a jelenetben is, hogy bajban vannak, cselekedtél. Azt kérem, hogy amikor én érzem sarokba szorítva magam és rettegek, jöjj nekem is segítségemre, ahogy a tanítványoknak is segítettél ebben a jelenetben, és mondd nekem is: Bátorság! Itt vagyok. Ne félj!