Lk 1,57-66
57Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. 58Szomszédai és rokonai meghallották, hogy mennyire irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örvendeztek vele.
59Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” 61Erre azt mondták neki: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” 62 Megkérdezték tehát az apját, hogyan akarja őt nevezni. 63Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: Erre azt mondták neki: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének. „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. 64Erre azonnal megnyílt a szája és megoldódott a nyelve, megszólalt, és magasztalta Istent. 65Összes szomszédjukat félelem szállta meg, és e dolgok híre elterjedt Júdea egész hegyvidékén. 66Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték, és kérdezgették: „Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele.
“Copyright © 2021 National Council of Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved worldwide.”
Elmélkedés on Lk 1,57-66
Gondolatok a mai evangéliumhoz - 2025-12-23 Szent Ignác kilenced
Pár napja már találkoztunk Zakariással, most viszont egészen más fényben mutatkozik meg. Első alkalommal nagyon bizonytalanul reagált Gábriel próféciájára. Annyira valószerűtlen volt az angyal állítása, hogy Zakariás nem vette komolyan, ám hitetlenségének büntetése, az, hogy megnémult, megváltoztatta hozzáállását. A mostani jelenetben, mikor megkérdezik tőle, hogyan nevezzék újszülött gyermekét, egy táblát kér, és gondolkodás nélkül felírja rá: “János legyen a neve”. Nem csak a nyelve oldódott fel, de a szíve is befogadóbbá vált.