“Aha!”-pillanatok

Segíts, Jézusom, hogy továbbra is nyomon kövessem álruhás megjelenéseidet, és vegyem észre, milyen végtelen módon vagy jelen számomra. Nem akarom, hogy lemaradjak a pillanatról, amikor elmész mellettem. Megfosztottad magad isteni dicsőségedtől, amikor olyanná lettél, mint mi, ezért hatalmas hitre volt szükségük az embereknek ahhoz, hogy felismerjenek téged, és azt mondják: „Nézzétek, ott megy az Isten Fia!” És aztán jött a Passió. Álcád most már teljes volt. Ellenségeid azt mondták: „Gyere le a keresztről, akkor majd elhisszük, amit állítasz”. De te nem tetted. Megtartottad az álcádat. Ha te voltál Isten, akkor úgy tűnt, hogy Isten meghalt.

De aztán feltámadtál a halálból, csak azért, hogy újra álruhát ölts – mint kertész, mint az emmauszi út vándora, mint a látogató, aki enni kért, mint egy álló férfialak hajnalban a tóparton. Utalások, célzások jeleztek téged: a békéről szóló üzenet, a megbocsátás, a kenyértörés különleges módja, a sebeid – ezek segítettek a kételkedő tanítványoknak, hogy mindegyik a maga idejében elérjen az „Aha!”-pillanathoz. Lehet, hogy ez a lassú kinyilatkoztatás kedvességedet jelzi felénk, akik nem bírunk elviselni egyszerre túl sokat a valóságból?

Forrás: I Am Infinitely Loved: A Month of Meditations by Brian Grogan SJ (p.56)