Csodálkozzunk rá, örüljünk neki, és gyönyörködjünk a valóságban, amelyben élünk

Belső és külső érzékelésünknek fontos szerepe van a teljes emberi létezésben. A csecsemők életük első hónapjaiban nagyrészt érzékeléssel „tanulnak”. A felnőttek hajlamosak túlságosan az értelmükre támaszkodni, amikor az igazságot keresik. Ennek következtében nem tudjuk kihasználni azt a gazdagságot, amelyet érzékelésünk tudatosítása kínál. Az élet öröme akkor lehet teljes, ha a mindennapi világban gyökerezünk, amelyben élünk, miközben mind a racionális, mind az érzékelő képességeinket használjuk. Ha arra vágyunk, hogy mélyebben átéljük a valóságot, elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk érzékszerveinkre. Más szavakkal, olyan pillanatokat kell teremtenünk, amikor tudatosan csak „állunk és bámulunk, hallgatunk és érzünk, szagolunk és kóstolunk”.
Életünk eseményeit gyakran inkább automatikusan, mint tudatosan éljük meg. Bizonyos tevékenységek és körülmények között ez elkerülhetetlen. Például autóvezetés közben nem lehetünk tudatában minden egyes mozdulatnak, amit a fékkel vagy a kormánykerékkel végzünk. Ugyanakkor szükségünk van olyan pillanatokra – remélhetőleg naponta többször is –, amikor szándékosan megengedjük magunknak, hogy rácsodálkozzunk, gyönyörködjünk a konkrét valóságban, amely körülvesz, és örüljünk neki. Példaként sorolhatnánk: a forgalmas utcán a körülöttünk hallható hangokat, az irodai ablakból nyíló kilátást, az étel textúráját és/vagy ízét, beszélgetőpartnerünk belső szépségét, vagy saját magam szépségének elismerését. Összefoglalva: engedjük, hogy belső és külső érzékelésünk világa tápláljon minket a hétköznapi pillanatokban éppúgy, mint a rendkívüli pillanatokban. A rejtett pillanatok olyan kincsek lehetnek, amelyek az életet széppé, sőt „csodákkal telivé” teszik. Catherine McCann, Spirituality and the Senses: Living Life to the Full