Korunk irgalmas szamaritánusai
Az evangéliumban egy törvénytudó kérdezte Jézustól: „Ki az én felebarátom?” Valószínűleg olyan meghatározásra számított, amely kijelöli kötelezettségei határait. Ahelyett, hogy meghatározást adott volna, Jézus egy szerencsétlen emberről mesélt, akit megvertek, kiraboltak, és félholtan otthagytak az út szélén. A társadalom több tekintélyes tagja is hallotta segélykiáltását, de nem törődtek vele. Egy arra járó ember – egy szamaritánus – meghallotta a férfi nyögéseit, megsajnálta, és a segítségére sietett. Bekötözte a sebeit, elvitte egy fogadóba, sőt vállalta, hogy a költségeit is fedezi. A törvénytudó, miután meghallgatta a történetet, elismerte, hogy valójában a megvetett szamaritánus volt a szerencsétlen férfi igazi felebarátja. Jézus ezután így zárta a történetet: „Menj, és te is cselekedj hasonlóképpen!” Ha Jézus ma mesélné el ezt a történetet, talán másképp mondaná el. Beszélhetne az ukrán családról, akiknek el kellett menekülniük mariupoli otthonukból. Minden vagyonukat hátrahagyva, kétségbeesetten remélve, hogy biztonságot találnak gyermekeiknek, sok-sok elutasítás után végül megérkeznek egy kis faluba Írország nyugati részén. Ott a közösség befogadja őket, egy helyi család menedéket nyújt nekik, és szeretettel felveszik a gyerekeket a helyi iskolába. Vagy talán egy másik történetet mesélne el Jézus, olyan emberekről, akik – gyakran az érvényes szabályokat megkerülve – útra kelnek, hogy megmentsék azokat a migránsokat, akik süllyedő, rozoga csónakokban próbálnak átkelni a Földközi-tengeren. Rengeteg történet van, amit Jézus elmesélhetne korunk „irgalmas szamaritánusairól”, akik segítséget nyújtanak menekült felebarátainknak. Búcsúszavain azonban nem változtatna: „Menj, és cselekedj te is hasonlóképpen!”
Patrick Carberry SJ, Living Prayer 2024