Krisztus minden évben újra megszületik a szívünkben

Sokan nehezen viselik a telet; a hideg és a kevés napfény megkeseríti az életüket. Ám a keresztények épp ezekben a hetekben ünneplik a legnagyobb csodát, hogy Isten emberré lett, magára öltötte testünket, és valóságos emberként élt közöttünk. Ezt a csodát még mindig nehezen tudjuk szavakba önteni. Jézus – egy palesztinai zsidó, aki otthonától messze, egy istállóban jött világra a Római Birodalom egy távoli részén – kezdettől fogva hátrányos helyzetből indult. Mégis megváltoztatta a történelmet, és ma is átalakítja életünket.

Világunk gyötrelmes küzdelmei közé, akkor és most is, beleszületik az Isten. Krisztus minden évben újra megszületik a szívünkben, ha helyet adunk neki, és a világunkban, ha nyitott szemmel járunk a hétköznapokban. Amikor karácsony reggelén meggyújtjuk a fehér gyertyát az adventi koszorún, emlékezzünk arra, hogy mit jelképez: a békét, az egységet és a reményt, melyekre a világ annyira vágyik. Meghívást kaptunk, hogy együtt örvendezzünk az angyalokkal és a pásztorokkal, együtt dicsőítsük és énekeljük: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és jóakarat az emberek között”.

Forrás: The Deep End: A Journey with the Sunday Gospels in the Year of Mark by Tríona Doherty and Jane Mellet