Örömödet leled bennem úgy, ahogy vagyok

Az egyik legszebb üzenet, Uram, amit valaha is kaptam, csupán három szóból állt: „Egyszerűen csak szeretlek”. Akkor erre az üzenetre nagyon nagy szükségem volt. És mindig szükségem van arra, hogy ezt halljam tőled, Uram.

Sokat segített pár éve Ferenc pápa következő mondata az Evangelii Gaudiumban:
“végülis, mindent meghaladó módon szeretve vagyunk” (I/6.). Ez az erős megfogalmazás veled kapcsolatban, Uram, azt jelenti, hogy függetlenül gyarlóságaimtól, te örömödet leled bennem úgy, ahogy vagyok. Radikálisan szeretsz, teljes mértékben pozitívan viszonyulsz hozzám. A terapeuták – több-kevesebb sikerrel – igyekeznek feltétel nélkül pozitívan látni pácienseiket, mert csak így tud létrejönni a sikeres terápiához szükséges kapcsolat. Emberi szinten talán ez hasonlít leginkább ahhoz, ahogy te tekintesz ránk. Csak ilyen atmoszférában jöhet létre kapcsolat közted és köztem. Bármilyen gyermekkori sérelmeket hordozok is magamban, higgyem el, hogy senki sem tud hozzád hasonlóan szeretni engem, te sosem fordulsz el tőlem, mert untatlak vagy kétségbe ejtelek, szeretetedet semmi sem tudja növelni vagy csökkenteni irántam.

Brian Grogan SJ, I Am Infinitely Loved