Szent Patrik küldetése
Írország leghíresebb szentjével kapcsolatban számos legenda, történet és hagyomány született az évszázadok során. Ezért szükséges, hogy elválasszuk az embert a mítosztól, visszatérve Szent Patrik saját írásaihoz, köztük a Vallomásként ismertté vált beszámolójához.
Ebből az egyszerű, írásos beszámolóból kitűnik Patrik Istenbe vetett bizalma és iránta érzett hálája, aki egy ilyen gyenge eszközzel oly sok mindent el tudott érni. Ez nem homályosítja el azt a különleges fényt, amit a Vallomás vet Krisztus e szerény misszionáriusára, aki elvitte az ír népnek a szeretet evangéliumát. Egy nagy misszionárius visszatekint életére, és meglátja Isten csodálatos tervének labirintusszerű mintáját.
Ahogy visszatekint életútjára, melyről elismeri, hogy tele volt hibákkal és tévedésekkel, és számba veszi a látszólag véletlenszerű, megmagyarázhatatlan eseményeket, felismeri Isten rejtett munkálkodását, mellyel végrehajtotta az írek megváltására vonatkozó tervét. Patrik írországi tevékenységét nem kísérték látványos csodák, de személye megérintette a fiatalok szívét, akik özönlöttek hozzá, és papsággal vagy vallásos élettel elkötelezték magukat Krisztus követése mellett.
Egy szentet nem annyira élete dátumaiból és helyszíneiből ismerhetünk meg alaposabban, hanem szentségének, az őt lelkesítő értékeknek és lelki vívódásainak leírásaiból. Ezekről tájékoztat a Vallomás. Patrik tisztázza küldetését, és hangsúlyozza, hogy Isten milyen szerepet játszott benne. A korábban gyakran félreértett Patrik remélte, hogy olvasói végre meglátják, hogyan tekint ő hosszú, fáradságos, de végül sikeres küldetésére. Története Isten kegyelméről szól, amely ámulatot és hálaadást vált ki.
Forrás: Maurice Hogan SSC, in the Preface to Aidan J. Larkin, The Spiritual Journey of Saint Patrick