Lk 11,27-28

27Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” 28Erre ő azt mondta: „Még inkább boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”


Elmélkedés on Lk 11,27-28

Gondolatok a mai evangéliumhoz - 2026-10-10 Napi ima

Legyünk ma egy kis ideig Máriával, Jézus édesanyjával, aki a legközelebb állt Hozzá, és aki mindenkinél hatékonyabban tud és akar közben járni értünk – amint arra Loyolai Szent Ignác rendszeresen emlékeztetett. Mindegyre hozzád fordulunk kéréseinkkel, Szűzanyánk, a „Hívek könyörgései”-ben, és szeretnénk, ha tudnád, hogy nagyon hálásak vagyunk mindazért a jóért, amit a te közbenjárásoddal értünk el.