Lk 17,20-25

20Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. 21Nem fogják azt mondani: »íme itt van,« vagy »amott«. Mert az Isten országa köztetek van.”

22A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. 23Ha azt mondják majd nektek: »Íme, itt van«, »íme, ott van«; ne menjetek el és ne fussatok oda. 24Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján., 25De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.


Elmélkedés on Lk 17,20-25

Gondolatok a mai evangéliumhoz - 2025-11-13 Napi ima

Isten országa lelki ország, ahol Isten uralkodik a szívünkben. Jézus közölte az asszonnyal a kútnál: „Az Isten lélek, és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk”. Isten bennünk van, közelebb hozzánk, mint a saját bőrünk.

A lélekben imádkozás azt jelenti, hogy lelkünk kapcsolatba lép Isten Lelkével (szív szól a szívhez), és semmivoltunk, tőle való tökéletes függésünk tudatában imádkozunk hozzá.