Mt 13,31-35
31Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a szántóföldjébe. 32Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Fa lesz belőle, úgyhogy jönnek az ég madarai, és az ágai közt fészkelnek”.
33Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.”
34Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, 35hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott:
„Példabeszédekre nyitom ajkamat,
kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat.”,
“Copyright © 2021 National Council of Churches of Christ in the United States of America. Used by permission. All rights reserved worldwide.”
Elmélkedés on Mt 13,31-35
Gondolatok a mai evangéliumhoz - 2025-07-28 Napi ima
Úgy tartják, hogy ami lassan nő, tovább él. Mikor megkereszteltek, elindult kegyelmi életünk, és a Szentlélek lakást vett lelkünkben. Mint az apró mustármag, ez a kegyelmi élet úgy gyökerezik meg és kezd el növekedni bennünk, ha szorgalmasan tápláljuk – imával és szentségekkel. Isten országa bennünk van, de idő és türelem kell hozzá, hogy spirituális életutunkon Isten ezt kinyilatkoztassa nekünk. Kérjük a Szentlelket, hogy vezessen minket, és hogy Jézus legyen a barátunk és útitársunk.